HÍREK
Laczó Adrienn egy Facebook-posztban jelentette be, hogy feladja hivatását, és egy Trónok harca-idézettel adott nyomatékot sorainak.
HÍREK
A takarítók szerint azért rúgták ki őket, mert szóltak, hogy nem kapják meg a túlórákért járó bért, és jelenléti ívet sem vezetnek. A kormányhivatal most hatósági eljárást indított az őket alkalmazó cég ellen.
HÍREK
A Telex információi szerint a pap ellen kiskorút érintő bűncselekmény miatt érkezett bejelentés.
HÍREK
R. Gábor volt plébános négy kiskorút molesztált Bács-Kiskun megyében. A pap az egyházi eljárásban beismerte a bűneit, a bíróság előtt azonban tagad mindent.
HÍREK
A frissen publikált 2024-es európai szemeszterre vonatkozó tavaszi csomagban írják. Az eljárás elindítása egyelőre nem jár semmilyen büntetéssel.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő a Pécsi Ítélőtábla ítélete alapján azt írja, hogy az eljárásban a Kaposvári Törvényszék az ügyészséggel karöltve azon dolgozott, hogy kimossa a szereplőket az ügyből. Mindenekelőtt Bánkit.
HÍREK
A kicsit múlt héten szállították be a szombathelyi kórházba. Orvosszakértő bevonásával vizsgálják a sérülések keletkezésének körülményeit.
HÍREK
A médiahatóság szerint „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”. A Reggeli egyik adása miatt is eljárás indult.
HÍREK
A legtöbb ügyben nem egyedül Magyarország érintett, de mind a hétben csak mi egyedül. Ezek között van környezetvédelmi és hajózási ügy is.
HÍREK
A Blikk által megkérdezett szakember szerint a nyilvánosan elérhető számok nem egy jól működő vállalkozás képét mutatják.
HÍREK
Nem valószínű, hogy az ügy hatással lehet az elnökre, de érdekes adalék a hamarosan induló 2024-es elnökválasztási kampány előtt.
HÍREK
Fordulat Béres Anett teaszeánszának ügyében: őt és Sáfrány Emesét is kábítószerbirtoklással vádolják
A barátnők együtt voltak tavaly a borzasztó módon végződött tisztítókúrán, ami után a Való Világ egykori játékosát törött csontokkal találták meg az erdőben.
HÍREK
Magyarországon elsőként gyógyítják vágás nélkül, lézersebészeti eljárással a zöldhályogot a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján.
HÍREK
Azt sérelmezik, hogy Magyarország nem tett eleget az évekkel korábban kért jogi lépések bevezetésének, amely védelmet nyújtana annak, aki az uniós szabályok megsértését jelezné.
Népszerű
Ajánljuk