KULT
A kislány a járvány 30 090. magyar áldozata. Hirtelen csecsemőhalált tüntettek fel nála alapbetegségként.
KULT
A szociáldemokrata szociológus 96 éves volt. A rendszerváltás után 1990-től 2014-ig az Országgyűlés tagja volt, először az MSZP, majd az utolsó 3 évben a DK színeiben.
KULT
A jelenlévők szerint a népszerű művészen egészen a koncert végéig nem látszott, hogy bármi baja lenne.
KULT
A hazai közönség leginkább a Trónok harcának köszönhetően ismerhette, de volt az Év buszvezetője is a BKK-nál.
KULT
A Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész 79 éves volt.
KULT
A kétgyermekes édesanya januárban az otthonában halt meg. Férje azt mondja, nem biztos, hogy felesége életben maradt volna, de úgy érzi, az asszony nem kapott méltó és alapos egészségügyi ellátást.
KULT
Az űrhajóról egyedül ő nem járt a Hold felszínén, sokan csak az 'elfeledett űrhajósnak' hívták.
KULT
A humorista is megemlékezett a koronavírusban elhunyt 34 éves kismamáról, akit személyesen ismert.
KULT
Kisbabáját császármetszéssel segítették világra. A pici egészséges és nemsokára hazaengedik a kórházból.
KULT
A Harry Potter-filmek sztárja rákbetegséggel küzdött, de állapotát a végsőkig titokban tartották a nyilvánosság előtt.
Népszerű
Ajánljuk