HÍREK
Az amerikai elnök egy interjúban beszélt az autóipari vámokról, és ezzel kapcsolatban arról is, hogy egyáltalán nem bánja, ha más országok autói drágábbak lesznek, mert az emberek úgyis amerikai kocsikat vesznek majd.
HÍREK
Donald Trump kormánya betilthatja az mRNS szó használatát - erről közölt nemrég felháborodott posztot az MTA volt elnöke. De az amerikai kormány más területeken is a tudományos kutatás leépítésébe fogott. Ennek hatásairól beszélgettünk Pálinkás Józseffel.
HÍREK
Bródy Miklós Dániel kétéves börtönbüntetését tölti az Egyesült Államokban. Azért ítélték el, mert a korábbi munkahelyéről való elbocsátása után meghekkelte a cég számítástechnikai rendszerét.
HÍREK
Franciaország tiltakozott az eset miatt, mert a szabad kutatás és véleménynyilvánítás olyan alapjog, ami mellett büszkén kiállnak.
HÍREK
238 feltételezett bűnöző érkezett a közép-amerikai országba, ahol azonnal a hírhedt mega-börtönbe kerültek. Egy szövetségi bíró megpróbálta megakadályozni a lépést, de hiába.
HÍREK
Egy Amerikában dolgozó magyar ügyvéd a 24.hu-nak azt mondta: naponta kapnak hívásokat magyar családoktól, mert a rokonaikat elvitte a bevándorlási hatóság.
HÍREK
A pusztító viharok autókat borítottak fel, házakat romboltak le és több mint 250 ezer otthont hagytak áram nélkül. A katasztrófa hét államot sújtott, és további szélsőséges időjárás várható.
HÍREK
Ukrajna ásványkincse a béke záloga, vagy a háború valódi oka? Alighanem mindkettő. És úgy tűnik, hogy a lerohant ország előbb-utóbb kénytelen lesz lemondani a ritkaföldfémek és más ásványkincsek jelentős részéről.
HÍREK
Az amerikai elnök az EU whiskey-vámjára válaszul brutális intézkedést helyezett kilátásba. Trump szerint az európai adó- és vámrendszer kizárólag arra épül, hogy kihasználja az Egyesült Államokat.
HÍREK
Az oroszok szerint a tűzszünet feltételei túlságosan is Ukrajnának kedveznének, Oroszországot pedig csak nehezebb helyzetbe hoznák.
HÍREK
Egy titkos dokumentum szerint Oroszország új választásokat akar Ukrajnában, az USA-t pedig megosztaná szövetségeseivel. A NATO-tagságot kizárják, és az elfoglalt területeket sajátjuknak tekintik.
HÍREK
Az oroszok szerint minden béke csak Moszkva, nem pedig Washington feltételei szerint születhet meg. A Reuters beszámolója szerint azt szeretnék, ha alap kiindulópont lenne négy ukrajnai terület Oroszországhoz csatolása.
HÍREK
Kijev kijelentette, hogy támogatják az amerikaiak javaslatát egy 30 napos tűzszünetről, ha Oroszország is elfogadja a feltételeket. Egy Ukrajna gazdaságát segítő vállalatot is létrehoznának.
HÍREK
A szaúdi város luxushoteljében ültek tárgyalóasztalhoz az amerikai és ukrán vezetők. A találkozónak különös jelentőséget ad, hogy Ukrajna minden idők legnagyobb dróntámadását indította Moszkva ellen.
HÍREK
Tovább folytatódik Elon Musk diplomáciai ámokfutása. Most éppen az nem tetszett neki, ahogy a lengyel külügyminiszter reagált a posztjára.
HÍREK
Az ukrán elnök közölte, hogy előrelépés történt az amerikai vezetéssel folytatott egyeztetéseken. Mindeközben a CIA igazgatója bejelentette, hogy felfüggesztik a hírszerzési együttműködést.
HÍREK
Peking nemcsak válaszvámokat vezet be, hanem katonai kiadásait is jelentősen növeli, miközben belső gazdasági problémákkal küzd.
Népszerű
Ajánljuk