KÖZÖSSÉG
Az amerikai Nick Bostic éppen a környéken járt, amikor meglátta az égő épületet. Berontott a házba, ahol négy gyerek és egy nő tartózkodott. Mindenkit sikerült épségben kimenteni, ő viszont több helyen megégett.
KÖZÖSSÉG
Olyan mértékben emelkedtek a McDonald's gyorséttermek árai az elmúlt tíz évben az Egyesült Államokban, hogy az heves felháborodást váltott ki a vásárlók körében.
KÖZÖSSÉG
Az amerikai szenátus április 23-án már megszavazta a törvényjavaslatot. A kínaiak még dönthetnek úgy, hogy eladják a platformot az amerikaiaknak.
KÖZÖSSÉG
Két férfi meghalt, többen kórházba kerültek a lövöldözés után. Egyelőre nem derült ki, miért lőttek az emberekre az elkövetők.
KÖZÖSSÉG
A kaliforniai pár válni készült, amit a férj nem bírt elviselni. Ashley meeting közben türelmet kért a munkatársaitól, miután különös hangokat hallott a házból, de már nem tért vissza a hívásba.
KÖZÖSSÉG
Bármennyire is szeretné Zelenszkij, azt a támogatást nem kaphatja meg, amit Izrael megkapott Iránnal szemben. Oroszország mégiscsak atomhatalom, ami behatárolja a Nyugat lehetőségeit. De a technológia átadása még így is sokat segíthet Ukrajnának.
KÖZÖSSÉG
A kongresszus egyben dönthet egy 95 milliárd dolláros segélycsomagról, amiből 60 Ukrajnának jár, míg 35-öt az Irán által a hétvégén megtámadott Izrael kap.
KÖZÖSSÉG
Akár 20 autós is a vízbe zuhanhatott. Az eltűntek keresését nehezíti a rengeteg törmelék, de sok autót már sikerült azonosítani a folyó fenekén. Az eset Baltimore-ban történt, a hatóságok szerint baleset volt.
KÖZÖSSÉG
A film a hatodik legnézettebb volt a hétvégén az amerikai mozikban. Egy lányról szól, akit megszállt az ördög.
KÖZÖSSÉG
Nagyobb városokat, döntéshozói központokat és katonai célpontokat támadnának az oroszok egy atomtámadás esetén az Egyesült Államokon belül.
KÖZÖSSÉG
Ismerkedni akart a brooklyni gyilkos, aki nem fogadta el, hogy nemet mondanak neki. Az áldozat ikertestvére nyilatkozott a történtekről.
KÖZÖSSÉG
Egyre gyakoribbak az ahhoz hasonló videók, mint ami a minnesotai iskolában készült. Legutóbb mindössze néhány napja jelent meg egy hasonló felvétel.
KÖZÖSSÉG
Lövések elől bújt az őt elütő autó mögé, két háztömbön át vonszolta maga alatt a kocsi a 22 éves nőt
Súlyos sérülésekkel, több töréssel szállították kórházba a fiatal nőt, miután a sorsára hagyta a gázoló. Gyűjtést rendeztek a kezelésére a hozzátartozói.
KÖZÖSSÉG
Az egyik kislányt nem ütötte ki teljesen a szer, ő kétségbeesetten könyörgött családjának, hogy mentsék meg. Az oregoni férfi magát adta fel, miután vádat emeltek ellene.
KÖZÖSSÉG
Az elmúlt öt napban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások alapján a republikánus előválasztási versenyben országos szinten Donald Trump előnye behozhatatlannak látszik. Joe Biden támogatottsága is elsöprő a demokraták közt.
KÖZÖSSÉG
Most már Haley is elmondhatja magáról, hogy megnyert egy republikánus előválasztási fordulót. Korábban Nevadában például úgy veszített, hogy más jelölt nem is indult.
Népszerű
Ajánljuk