EGÉSZSÉG
A dokumentumot minden várandósnak meg kell kapnia. Az anyagot a szülészeti-nőgyógyászati szakfelügyelő hagyta jóvá.
EGÉSZSÉG
A gondok gyerekeknél is előfordulnak, és a gyenge tüneteket mutatók vagy tünetmentesek esetében is tapasztalhatók.
EGÉSZSÉG
Covid-halottak agyát vizsgálva rájöttek, milyen összefüggés lehet a betegség és az idegrendszeri károsodás között, de sok még a kérdőjel.
EGÉSZSÉG
Kövesdi Eszter pszichológussal arról beszélgettünk, milyenek a szuperérzékenyek - 5-ből 1 ember ilyen, férfiak, nők egyaránt.
EGÉSZSÉG
Fizikai és mentális panaszokkal is küzd az úgynevezett hosszú covidban szenvedő nő, rémálmaiban újra és újra az intenzív osztályon fekszik.
EGÉSZSÉG
Ha az aloét úgy szeretnénk jellemezni, mint egy embert, akkor azt mondhatnánk, hogy ő az a figura egy közösségben, akit mindenki ismerni vél felszínesen.
EGÉSZSÉG
A betegség közel 5 és félmillió beoltott közül 27 esetben jelentkezett, a 16-30 éveseket érintette, és szinte mindegyik esetben enyhe lefolyású volt.
EGÉSZSÉG
Egy vizsgálat szerint a legerősebb védelemre azok számíthatnak, akik elkapták a koronavírust, és később mRNS alapú, vagyis Pfizer vagy Moderna oltást is kaptak.
EGÉSZSÉG
Ha 5 százalék alá sikerül szorítani a megyében a dohányosok számát, akkor hivatalosan is füstmentes lesz Oxfordshire.
EGÉSZSÉG
Az EU célja, hogy 2040-re az emberek kevesebb, mint 5 százaléka dohányozzon, ami a jelenlegi adatokhoz képest 20 százalékos csökkenést irányoz elő.
EGÉSZSÉG
A tüsszögés és a légszomj mellett még két tipikus tünete van az oltás ellenére elkapott koronavírusnak.
EGÉSZSÉG
Fontosabbá vált számodra az egészséged megőrzése a járványhelyzet óta? Vagy mindig is egészségtudatos voltál? Felmérést készítünk, töltsd ki te is online kérdőívünket!
EGÉSZSÉG
A 2001-ben alapított Budai Egészségközpont (BEK) eredetileg mozgásszervi profillal indult, ma az egyik legjelentősebb magántulajdonban lévő egészségügyi intézmény.
EGÉSZSÉG
Az eddigi eredmények szerint erősebb immunválasz érhető el, ha AstraZeneca után Pfizert adnak második oltásként.
EGÉSZSÉG
Francia kutatók arra jutottak, hogy a kutyák 97 százalékos pontossággal ki tudják szagolni a koronavírust, ami lényegesen jobb a tesztek eredményeinél.
EGÉSZSÉG
Az érintettek negyede néha az ágyból sem tud kikelni, a panaszaikat mégsem vesszük elég komolyan.
EGÉSZSÉG
Rohamtempóban terjed az indiai mutáns koronavírus Angliában, sokan mégis inkább kivárnak az oltással.
Népszerű
Ajánljuk