EGÉSZSÉG
Az urológus azt hitte, hogy rákja van a férfinek, de szövetmintát nem vett tőle. A műtét után derült ki, hogy tévedett.
EGÉSZSÉG
Az amerikai járványügy azt tanácsolja, hogy inkább felforralt, majd lehűtött csapvízzel öblítsék az emberek az orrukat.
EGÉSZSÉG
A brit édesapát sokkolta, amikor kiderült a diagnózis. Hiába műtötték meg, várhatóan nem fog teljesen meggyógyulni.
EGÉSZSÉG
Eleinte csak légszomjat tapasztalt, majd lázas lett és hányni kezdett. Végül helikopterrel vitték kórházba.
EGÉSZSÉG
Az albán Greta Dyrmishi szíve minden ok nélkül megállt. A kollégái hiába nyújtottak neki rögtön elsősegélyt, mire kiértek a mentősök, már nem élt.
EGÉSZSÉG
Mary Magdalene hatalmas melleiből csak egy maradt. A nő már megbánta az elmúlt években végezett plasztikai beavatkozásokat.
EGÉSZSÉG
A Nébih megtiltotta a termékek ismételt forgalomba hozatalát is. Az ilyen hatóanyagot tartalmazó készítmények kiadása ugyanis orvosi recepthez kötött.
EGÉSZSÉG
A düsseldorfi beteg még 2013-ban csontvelőátültetésen esett át. Mára kutya baja, és a leukémiának is búcsút intett.
EGÉSZSÉG
Szerinte a betegség egyik legnehezebb része, hogy folyamatosan elveszíti a régi önmagát az ember, ezért bezárkózik. Most másoknak szeretne segíteni azzal, hogy nyíltan beszél a tüneteiről.
EGÉSZSÉG
A 21 éves férfi azóta gyakorlatilag csak egy sötét szobában ül, hatalmas fájdalmai vannak, és alig lát a jobb szemére. Egyelőre transzplantációra sem jogosult.
EGÉSZSÉG
Hosszú útra indul az emberi szervezetben a megemészthetetlen ragacs, de nincs mitől tartani.
EGÉSZSÉG
Két szerettemet vitte el, egy harmadik életét megpecsételte. Ha magas ember vagy, megéri a kivizsgálás.
Népszerű
Ajánljuk