KÉK HÍREK
Ildikó és 12 éves fia éppen aludtak, amikor felcsaptak a lángok a szüleitől örökölt házban. A nappalijuk azóta is romokban van, konyhájuk nincs, egyik napról a másikra élnek.
KÉK HÍREK
Az énekesnő három éve lett édesanya, hármas ikrei pedig azóta hatalmasat nőttek. Most egy megható bejegyzéssel emlékezett vissza a különleges napra, és ritkán látott fotókat is megosztott.
KÉK HÍREK
Balázs és Nikolett boldogan várták negyedik gyermeküket, ám a család életét egy váratlan tragédia árnyékolta be. Az édesanya és a kisbaba is meghalt, a gyászoló férj pedig három gyermekével maradt magára.
KÉK HÍREK
Párjával tartózkodtak lenn, ő súlyosan megsérült. A nő legkisebb gyereke mindössze féléves.
KÉK HÍREK
Nagyon szoros volt a kapcsolatuk. Ágnes mindig biztatta a színészt, hogy valósítsa meg az álmait.
KÉK HÍREK
Idén fájdalmas űrrel kellett szembenézniük: májusban elvesztették Erzsébetet, Stohl András édesanyját, így ez volt az első karácsony nélküle.
KÉK HÍREK
Varga Vali és korábbi csapattársa között többször is nézeteltérések voltak, így saját bevallása szerint őt sem lepte meg Flóra döntése.
KÉK HÍREK
A nő Bács-Kiskun vármegyében él, nehéz körülmények között, ugyanis csak az általános iskolát végezte el, most a közmunkaprogramban vesz részt.
KÉK HÍREK
A középkorú anyuka egyes információk szerint azért gázolt, mert gyermekét már egy ideje zrikálták az iskolatársai, azonban hiába kért szakmai segítséget, süket fülekre lelt.
KÉK HÍREK
Zs. Ildikó ragaszkodik ahhoz, hogy nem bántotta anyját, hanem baleset érte az asszonyt. Az igazságügyi szakértők szerint azonban arra utalnak a bizonyítékok, hogy szándékosság történt.
KÉK HÍREK
A szertartáson megtörten vettek részt a fiú szülei és nagymamája is. Édesanyja ahhoz is ragaszkodott, hogy felnyissák a koporsó fedelét.
KÉK HÍREK
Másfél évre börtönbe megy a 83 éves férfi, aki halálra gázolt egy fiatal anyukát a zebrán Nádudvaron
Az idős urat emellett örökre eltiltották a vezetéstől is. Sokkal gyorsabban hajtott a megengedettnél és az átkelőnél sem volt elég körültekintő.
KÉK HÍREK
Valéria nem ma kezdte a főzést: 16 éves kora óta pörög a konyhában, most pedig már Németországban vezet egy kiszállítással is működő kis éttermet.
KÉK HÍREK
Győrfi Márton és Berényi Dorina sikertörténete nemcsak a képernyőn, hanem az életben is példát mutatott arról, hogyan lehet szeretettel, kitartással és közös álmokkal messzire jutni – akár a Nyerő Páros győzelméig is.
KÉK HÍREK
A történet nyáron kezdődött, amikor a portugál állampolgárságú apa egy budapesti óvoda elől, az anya tiltakozása ellenére, elvitte Lilyt, és elérhetetlenné vált. Az eset során az anya nem tudta, mi történt gyermekével, és napokig nem voltak hírei róla.
KÉK HÍREK
A sofőr később bement a rendőrségre, ahol feladta magát. Az esetet látva egy környékbeli azt feltételezte, hogy a sofőrt a szemből vakító nap zavarhatta meg, ezért nem vette észre a gyalogátkelőhelyen áthaladó nőt és kisfiát.
KÉK HÍREK
A nő állapota hétfőn reggel hirtelen rosszabbra fordult, és bár műtötték és újraélesztették, végül pénteken meghalt. Varga József özvegyen maradt három gyermekükkel.
Népszerű
Ajánljuk