PROGRAMOK
Július utolsó hétvégéjén ismét a dunaföldvári Duna-part kapja a főszerepet: itt rendezik meg már másodszor a PARTI Fesztivált. A bulit, amit idén sem érdemes kihagyni!
PROGRAMOK
A Solti Kis-Dunát az 52-es út mellett, a dunaföldvári Beszédes József-hídtól nem messze találjátok. Sokan átutaznak arrafelé,érdemes egy séte erejéig letérni a főútról. A fotók nézve: megéri.
PROGRAMOK
A szerb állampolgárságú 45 éves férfi halálos balesete kapcsán felmerült a munkavédelmi szabályok megsértése, ezért a rendőrség eljárást indított.
PROGRAMOK
Szerencsére senki sem sérült meg, de a két gyereket nevelő család minden használati tárgya, bútorai, ruhái és iratai a tűz martalékává váltak.
PROGRAMOK
A dunaföldvári oltóponton négy körzet oltási listáját koordináljuk a művelődési házban. Közel 3500 fő regisztrált eddig a városban és már majdnem mindenkinek felajánlottunk legalább egy vakcinát.
PROGRAMOK
Tíz éven keresztül, szinte az első naptól kezdve tagja volt csapatunknak Lukácsi Pálné, Irma néni, aki Dunaföldvár oldalát kezelte. Súlyos betegség után, vasárnap halt meg. 72 éves volt.
PROGRAMOK
Dunaföldváron az önkormányzat sietett a háziorvosok segítségére azzal, hogy leveszi a vállukról az
oltások megszervezésének adminisztratív feladatát. Az ötlet pedig nagyonis bevált.
PROGRAMOK
Azonnal szaladni kezdtek, mert tudták, hogy nagyon nagy a baj – mondta el egyikük. Kiabáltak mindenkinek, hogy meneküljenek.
PROGRAMOK
A város irányítószámával megegyező számú húsvéti tojással díszítették a Dunaföldvár főterén álló hársfát.
PROGRAMOK
A bűvös szám nem más, mint a város irányítószáma: ennyi extra könnyű, műanyag tojás kerül majd a városháza előtti hársfára.
PROGRAMOK
Tájház szinte minden településen van. A dunaföldvári azért érdekes, mert ez az épület volt az utolsó emléke a paraszti építkezésnek.
PROGRAMOK
Nagyon sokféle Márton napi szokással találkozhatunk, de talán sehol sem rendeznek olyat, amit Dunaföldváron: libák és hajtóik futnak versenyt egymással és az idővel.
Népszerű
Ajánljuk