HÍREK
Két Balatonnyi víz folyik le néhány nap alatt a folyón. A Boris ciklonnak köszönhetően 21 Balatonnyi víz hullott le összesen, aminek csak egy része jutott el a Dunáig.
HÍREK
Erőn felül teljesítenek az árvízi védekezésben résztvevők a két településen. A Duna már így is bekebelezte a környék egy részét.
HÍREK
Nagyjából fél méterrel volt alacsonyabb most a legmagasabb vízállás, mint a 2013-as árvíz idején.
HÍREK
Péntektől várhatóan jövő hét elejéig csak vészhelyzet esetén, csónakkal hagyhatja el a települést a lakosság. Se munkába, se iskolába nem mehetnek. Egyelőre mindenki teljesen nyugodt, de a polgármester szerint ahogy telnek a napok, nőni fog a feszültség.
HÍREK
Visegrádon péntek éjjel vagy szombat reggel tetőzhet a Duna vízállása. A 11-es úton Szentendre és Visegrád között nagy a készülődés, több helyen építenek gátakat, mert az alacsonyabb útszakaszokon már az út mellett van a víz.
HÍREK
A város nagy részét a mobilgát védi az érkező ártól, vannak azonban olyan mélyebben fekvő területek, ahol már a lakóházak között, teljes utcákon áll a víz.
HÍREK
A felvételeken egy a H145-ös honvédségi helikopter látható felderítés közben, aminek az a feladata, hogy az árlefolyást vizsgálja.
HÍREK
A Vízügy tájékoztatása szerint a szükségszerű lépés a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását.
HÍREK
Az Ebihal büfé tulajdonosa nem aggódik az ár miatt, azt mondta, hogy ők ehhez már hozzá vannak szokva.
HÍREK
Több utcában is felszólították a lakosokat, hogy hagyják el otthonaikat. Munkatársunk helyszíni fotóin mutatjuk a készültséget.
HÍREK
A Hajógyári-szigetet már lezárták, a Margit-szigetnél a villamos még megáll, de már ide is nagyrészt csak a védekezésben résztvevők léphetnek be. Videós helyzetjelentés szerda délelőtt a fővárosból.
HÍREK
A főpolgármester szerint természetes emberi kíváncsiság, hogy az áradó folyót sokan meg szeretnék nézni. A gyors vízszint emelkedés és a sodrás miatt azonban most különösen veszélyes, ha valaki túl közel merészkedik.
HÍREK
A szigetet szerdán lezárják a hatóságok. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai még előtte mindenkit kimentettek.
HÍREK
Az ideiglenes végállomás a felszínen van. A 4-es 6-os villamos sem áll meg a Margit hídnál és a Margitszigetnél.
HÍREK
Mára várják a nagy árhullámot Szigetköznél. Mi egy nappal korábban jártunk arra, meglepő nyugalmat találtunk.
HÍREK
A folyó éjjel 2 óra után kezdett kilépni, szerda reggelre pedig víz alá került a rakpart. Egy nap alatt közel egy métert emelkedett a vízszint.
Népszerű
Ajánljuk