FELFEDEZŐ
A két országot érintő, három folyót átszelő szeptember 10-i sporteseményen a Duna felett és a Duna alatt is lehet futni.
FELFEDEZŐ
400 éves éhségkő bukkant elő az egyik alacsony vízállású európai folyóból, az Elbából. Ínséges időket jelez, ha meglátják.
FELFEDEZŐ
A hajó Vámosszabadinál süllyedt el, legutóbb 2018-ban bukkant fel. Több elmélet is született arról, hogy milyen hajó lehetett.
FELFEDEZŐ
Mivel a három testvér felügyelet nélkül fürdött a Dunában, kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják a szülőket.
FELFEDEZŐ
A 6 éves gyereket egy másik fürdőző kivitte a partra, az apa azonban elmerült. Holttestét alig 20 méterrel az eltűnése helyétől találták meg.
FELFEDEZŐ
Jelentősen csökken a kitermelhető vízmennyiség, takarékos vízhasználatot kér több településen a DMRV
Gondot jelent, hogy a tovább melegszik az idő és nem várható eső sem. A Duna vízállása folyamatosan csökken, a vízellátó rendszereik a nap 24 órájában kiélezetten működnek – közölték.
FELFEDEZŐ
A Duna ilyenkor romantikus fényekben pompázik, a folyón úszó gyertyák mintha előttünk táncoló szentjánosbogarak volnának.
FELFEDEZŐ
A rendőrség, a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtás munkatársai továbbra is nagy erővel keresik a kutyakiképzőt és kutyavezetőt.
FELFEDEZŐ
A lap információi szerint a fiatal tiszthelyettesek a kutyáikkal egy imitált fogolyszökés folyón végrehajtott keresését gyakorolták, amikor felborult a csónakjuk.
FELFEDEZŐ
A szolgálati kutyák kiképzését végezték Rácalmáson, a Kis-Duna-ághoz tartozó területen, amikor elmerültek a vízben.
FELFEDEZŐ
Három testvér fürdőzött a folyóban a visegrádi kompkikötőnél, a 16 éves fiú és 7 éves húga ki tudott jönni a vízből, de 17 éves nővérük már nem.
Népszerű
Ajánljuk