KÉK HÍREK
K. Zoltán, Sz. Vivien és P. Szilvia ellen kerítés bűntette miatt indult eljárás, mert a vád szerint ismerősi körükből közvetítettek ki nőket úgynevezett hoszteszmunkákra belföldre és külföldre is. Az ügyben ismert magyar celebek neve is felmerült.
KÉK HÍREK
Hétfőn folytatódott K. Zoltán, P. Szilvia és Sz. Vivien pere, akiket azzal vádolnak, hogy többek között Dubajba közvetítettek ki lányokat. Meghallgatták a korábbi szépségkirálynőt, Kulcsár Edinát is.
KÉK HÍREK
Az ügy már több mint tíz éve zajlik. A hétfői tárgyalási napon az Éjjel-Nappal Budapest korábbi szereplője, Kovács Dóra is megjelent tanúként.
KÉK HÍREK
Andy Vajna egykori felesége egy külföldi buliban pluszpénzt kapott, amiért csókolózott az egyik vendéggel.
KÉK HÍREK
A korábbi szépségkirálynő terhességére hivatkozva nem jelent meg a bíróságon. A bírónő kiakadt.
KÉK HÍREK
Az örömlány elmondta, hogy havonta nagyjából egy-két partnert vállal, amiből annyi pénzt keres, hogy luxuskörülmények között éljen.
KÉK HÍREK
A Blikk értesülése szerint már kétszer is kapott értesítést a volt szépségkirálynő, a mostani tárgyalásról is, ám Kulcsár Edina azt mondta, hogy sem ő, sem az ügyvédje nem kapott levelet.
Népszerű
Ajánljuk