SZEMPONT
Egy valóság-show, hitelek és kölcsönök mentették meg a csődtől - írja a lap, amely megszerezte az elnök eddig eltitkolt adóbevallásait.
SZEMPONT
A Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató felméréséből kiderült, hogy megkérdezettek 51 százaléka választaná Bident amerikai elnöknek, Donald Trump támogatottsága pedig 41 százalék jelenleg.
SZEMPONT
Nem hivatalosak az információik. A Fehér Ház kabinetfőnöke annyit erősített meg, hogy az elnöknek láza volt, és leesett a vér oxigénszintje, ami aggasztotta az orvosokat is.
SZEMPONT
A videón sápadtnak és megviseltnek tűnő amerikai elnök azt közölte, hogy jobban van, és hogy az elkövetkező néhány napban derül ki, hogy milyen lépésekre van még szükség.
SZEMPONT
Más, meg nem erősített források szerint az elmúlt 24 órában aggasztó lett az elnök állapota, és a következő két nap kritikus lehet.
SZEMPONT
Miután kiderült, hogy az elnök koronavírusos, nemcsak a jóakarók, a gyógyulását remélők és az azért imádkozók lepték el a Twittert, hanem a halálát kívánó kommentelők is.
SZEMPONT
A vitát moderáló Chris Wallace pénteken a Fox Newsnak azt nyilatkozta: „Úgy tűnik, hogy teljesen figyelmen kívül hagytak a vírussal kapcsolatos minden kockázatot”.
SZEMPONT
Az elnököt azután szállították kórházba, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Trump azt állítja, hogy jól van, sőt a kórházból is dolgozik.
SZEMPONT
Az elnökjelöltet azért kellett tesztelni, mert Donald Trumppal való vitája után derült ki, hogy az elnök covidos.
SZEMPONT
„Ki a francot érdekel a karácsony?” – többek közt ez is elhagyta a first lady száját a kiszivárogtatott telefonbeszélgetés során.
SZEMPONT
Az elnök csütörtökön New Jerseyben járt egy adománygyűjtő kampányrendezvényen, ahol a résztvevők közül többen is megjegyezték, hogy szokatlanul fáradtnak tűnik, a hangja pedig rekedtes.
SZEMPONT
Az amerikai elnök pénteken jelentette be, hogy pozitív lett a tesztje, ezért karanténba vonultak feleségével. Trump esetében több tényező is aggodalomra adhat okot a fertőzés kapcsán. Ráadásul a november 3-i elnökválasztás is egyre közeledik.
SZEMPONT
A vesztésre álló elnök folyamatosan arra utal, hatalmas választási csalások lehetnek, és ezzel sok szavazót máris elbizonytalanított.
SZEMPONT
A két elnökjelölt vitája túlment minden határon, sok kritikát kapott a viták megszervezéséért felelős bizottság.
SZEMPONT
Gyakran belevágtak a másik mondandójába, és többször sértegették egymást - ilyen volt az amerikai elnökjelöltek első országos televíziós vitája.
Népszerű
Ajánljuk