Fiatal fiúktól kért meztelen képeket Ali Alexander, a Donald Trump 2020-as vereségét megfordítani akaró Állítsuk meg a lopást! kampány egyik főszervezője, ezért cserébe politikai karriert ígért nekik az amerikai jobboldalon – írja a Daily Beast. A férfi korábban azért szerepelt a hírekben, mert többek között ő szervezte meg a menetet, amely a Capitolium lerohanásához vezetett 2021. január 6-án.
Alexander a vádakra közleményében úgy reagált, hogy „az azonos neműek iránti vonzódással küzd” és elnézést kért a „nem helyénvaló” üzenetek miatt. Azonban arról is írt, hogy a nyilvánosságra került képernyőképek között szerkesztettek is vannak.
A szexuális visszaélésekre rámutató bizonyítékokat Alexander korábbi szövetségese, Milo Yiannopoulos kezdte nyilvánosságra hozni, miután kiszorították őt a potenciálisan jövedelmező pozíciójából Kanye West elnökválasztási kampányában.
Yiannopoulos azt állítja, hogy már korábban is jelezte Trump mozgalmának befolyásos tagjainak, köztük Nick Fuentes-nek is, hogy Alexander fiatal fiúk behálózására használja fel a trumpista táboron belüli befolyását és a kapott nyilvánosságot, azonban nem történt semmi.
Nick Fuentes erre úgy reagált, hogy már beszélt Alexanderrel és ő úgy tudja, hogy teljesen visszavonul a közéletből.
Fiatal fiúktól kért meztelen képeket Ali Alexander, a Donald Trump 2020-as vereségét megfordítani akaró Állítsuk meg a lopást! kampány egyik főszervezője, ezért cserébe politikai karriert ígért nekik az amerikai jobboldalon – írja a Daily Beast. A férfi korábban azért szerepelt a hírekben, mert többek között ő szervezte meg a menetet, amely a Capitolium lerohanásához vezetett 2021. január 6-án.
Alexander a vádakra közleményében úgy reagált, hogy „az azonos neműek iránti vonzódással küzd” és elnézést kért a „nem helyénvaló” üzenetek miatt. Azonban arról is írt, hogy a nyilvánosságra került képernyőképek között szerkesztettek is vannak.
A szexuális visszaélésekre rámutató bizonyítékokat Alexander korábbi szövetségese, Milo Yiannopoulos kezdte nyilvánosságra hozni, miután kiszorították őt a potenciálisan jövedelmező pozíciójából Kanye West elnökválasztási kampányában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az olasz sajtó csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál - szerintük a kormányfő köreihez kötődik a cég, amelyik zsebből megvette
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 milliós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.
Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.
A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.
A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.
A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.
A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.
Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.
A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.
Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.
A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán osztott meg fotókat egy tiszaörsi beruházásról, amely uniós támogatásból valósult meg. A politikus szerint a nemrég átadott piac nem tükrözi azt az összeget, amit a kivitelezésére fordítottak.
„Ez kérem egy ‘új’ ‘piac’ Tiszaörsön, 80 millió forint EU-s támogatásból” – írta a Facebookon Hadházy.
A politikus úgy látja, a pénzből csak egy kisebb fa építményt húztak fel, míg a tanácsháza földszintjén kifestették a régi boltot, és kicserélték a világítást. A pályázati leírásban szerepelt új burkolat is, de Hadházy kételkedik benne, hogy tényleg ez látható a képeken.
„Nagyon csodálkoznék, ha a szocializmusban megszokott csempét valóban kicserélték volna.”
A honatya utalt a beruházásról szóló „propaganda” hírekre is, amelyek azt sugallják, hogy a piac segítheti Tiszaörs gazdasági fellendülését. Hadházy ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ez kellett, mint egy falat kenyér, Tiszaörs gazdasága fel fog lendülni…”
A poszt szerint korábban csak két stand működött az út mellett, most viszont „méltó helyre került az ezüstérmes kecskesajt és az állítólag messzi földön híres tiszaörsi száraztészta”. A képviselő úgy látja, érdemesebb lett volna az árukat nagyobb városok piacaira juttatni, a helyieket pedig közvetlenül a termelőknél kiszolgálni.
„Gondolom, ezt is teszik, csak akkor nem lehetett volna 80 milliót elkölteni és a plébánossal az egészet megszenteltetni.”
A posztban Hadházy arról is ír, hogy az utóbbi években több hasonló beruházás valósult meg falvakban. „Tömegesen nőttek ki az EU-s pénzekből méregdrágán, ellenben tökéletesen feleslegesen épített, alig, vagy egyáltalán nem használt piacok a falvakban – miközben megszűnik a bolt, a posta, sok helyen még a kocsma is, elmegy az orvos és az állatorvos.”
A bejegyzés említi Tiszaörs polgármesterének egyik „megmosolyogtató” közleményét is, amelyben a helyi vezető köszönetet mondott egy fideszes országgyűlési képviselőnek, amiért „Mészáros Lőrinc bankja talán mégsem szünteti meg a faluban a MOBILbank szolgáltatást”. A polgármester hozzátette, hogy
„az ATM viszont általában nem működik”.
„Tulajdonképpen kár, hogy nem jönnek az EU-s pénzek, mennyi hasonlóan tragikomikus történetről maradunk így le” – zárta bejegyzését Hadházy Ákos.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán osztott meg fotókat egy tiszaörsi beruházásról, amely uniós támogatásból valósult meg. A politikus szerint a nemrég átadott piac nem tükrözi azt az összeget, amit a kivitelezésére fordítottak.
„Ez kérem egy ‘új’ ‘piac’ Tiszaörsön, 80 millió forint EU-s támogatásból” – írta a Facebookon Hadházy.
A politikus úgy látja, a pénzből csak egy kisebb fa építményt húztak fel, míg a tanácsháza földszintjén kifestették a régi boltot, és kicserélték a világítást. A pályázati leírásban szerepelt új burkolat is, de Hadházy kételkedik benne, hogy tényleg ez látható a képeken.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a diákoknak a magyarérettségi második részében
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek.
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.
Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.
Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.
Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.
A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.
Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.
Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orosz Anna lemond az országgyűlési képviselői mandátumáról
„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben” - írta a momentumos képviselő.
Lemond a parlamenti képviselői mandátumáról Orosz Anna. Mivel a választás kevesebb mint egy év múlva esedékes, a Fidesz törvénymódosítása szerint már nem lehet egyéni képviselői mandátumért időközi választást kiírni, ezért listáról pótolhatják a megüresedett helyet.
A momentumos képviselő ezt írta a posztjában:
„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben.
Az Orbán-rendszer tudatosan szűkítette addig a képviselők mozgásterét, hogy már alig lehessen bármit tenni az Országgyűlésben. Ezért a mai nappal lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról, és 2026-ban nem indulok semmilyen formában újra.”
"Ez az ellentmondásos helyzet persze nem most kezdődött. 2022. április harmadika volt életem egyik legellentmondásosabb napja. Újbudán sikerült rengeteg ember rengeteg munkájának köszönhetően Simicskó Istvánt eltávolítani egyéni képviselői székéből, a Fidesz viszont országosan eddigi legjobb eredményét érte el. Azóta Újbuda országgyűlési képviselőjeként legfontosabb ügyeim az újbudai környezetromboló és korrupt kormányzati beruházások elleni fellépés, országosan pedig a gyerekek jólléte, a közoktatás állapota, és a gyermekvédelem melletti kiállás volta" - tette hozzá.
"Néhány hete nyilvánosságra hoztam, hogy Kedves Szabolcsot, a Böjte Csaba alapítványához tartozó volt nevelőt, akit gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények miatt a román bíróság 28 év börtönre ítélt, az Orbán-kormány magyar állampolgársággal jutalmazta.
Bár ennél nagyobb botrányt nehezen tudok elképzelni egy évvel a kegyelmi ügyet követően, következménye ennek sem volt" - érezteti a képviselő, hogy feleslegesnek gondolja a munkáját ebben a helyzetben.
Végül ezt írja:
"Hiszek abban, hogy a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül. Ahogy abban is, hogy az a garancia arra, hogy hasonló elnyomó rendszer ne jöhessen újra létre hazánkban, ha a rendszer bukását követően felelősségre vonjuk annak legfőbb bűnöseit, egyúttal elismerjük azokat, akik komoly személyes áldozatok árán léptek ki annak keretei közül.
Ilyenek voltak például azok a tanárok, akik úgy sztrájkoltak a közoktatás problémái miatt, hogy tudták: szeretett hivatásukat kockáztatják. A rendszer végül el is távolította őket az iskolákból. Végtelen tisztelettel adózom nekik, szerintem tetteikkel szolgálták a lehető legnagyobb mértékben a gyerekek és a demokrácia ügyét."