HÍREK
A volt elnök szerint az afganisztáni kivonulás sokkal sikeresebb lett volna, ha ő marad hatalmon.
HÍREK
A volt elnököt valószínűleg nem fogják közvetlenül megvádolni semmivel, de a jogi huzavona sokba fájhat neki.
HÍREK
A volt amerikai elnök továbbra is úgy gondolja, hogy a tavalyi választást elcsalták, amely szerinte „az évszázad bűne és botránya volt”.
HÍREK
Egy most nyilvánosságra került felvételen arról beszél: a Republikánus Párt erősebb, mint valaha, és hamarosan el fogják hozni a fordulatot.
HÍREK
A fiú még csak 15 éves volt, amikor Trump zéró tolerancia politikája miatt elszakították az édesanyjától, akivel Mexikóból menekültek az Egyesült Államokba.
HÍREK
A volt elnök bejegyzéseihez hozzászólni egyelőre nem lehet, csak az általa közzétett dolgokat csodálhatjuk meg.
HÍREK
A januárban leköszönt amerikai elnök egy csütörtöki tévéinterjúban próbálta elmagyarázni, mi is történt valójában az öt halálos áldozattal járó tiltakozáson.
HÍREK
Nem csak Trumppal bántak kegyetlenül a látogatók, Obama füleit például hatszor kellett visszaragasztani.
HÍREK
Az egykori first lady a CNN egy riportját követően szólalt fel, amelyben a „keserű és hideg” viselkedése alapján következtettek rá, hogy valójában már a válását tervezgeti.
HÍREK
A volt amerikai elnök első nyilvános beszédét tartotta a Fehér Házból való távozása óta. Belengette, hogy 2024-ben is indulhat az elnökségért.
HÍREK
Nagy változások történnek az Egyesült Államokban. Az új kormány szembe megy az előző, Trump-féle vezetés számos korábbi döntésével.
HÍREK
Bár a híres felvonulást nem tartják meg a járvány miatt, az idei installációkat azért bemutatták, igaz, nézők nélkül.
HÍREK
Az Egyesült Államok szenátusa szombaton felmentette Trumpot az ellene indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás végén.
HÍREK
Szenátusi felmentése után Trump ismét boszorkányüldözésnek nevezte az ellene indított második alkotmányos felelősségre vonási eljárást.
HÍREK
A szavazás résztvevői szerint Trump majdnem tízszer olyan rossz elnök volt, mint a Watergate-botrányba belebukó Richard Nixon.
Népszerű
Ajánljuk