HÍREK
Azt mondta, az új elnöki ciklusban ismét „a történelem legnagyszerűbb gazdaságát építik újra”.
HÍREK
A first lady kampányolt egy kicsit férje mellett, de azt mondta, nem az ellenfele támadására használja az alkalmat.
HÍREK
Az elnökjelöltséghez a küldöttek 1276 voksára volt szükség, Donald Trump ezt perceken belül megszerezte.
HÍREK
A volt first lady szerint elég időt kapott Trump, hogy bizonyítsa, alkalmas az ország vezetésére, de kudarcot vallott.
HÍREK
Az amerikai elnök körülbelül háromnegyed órát volt bent az öccsénél, akiről azt mondta, „most nehéz időszakon megy keresztül”.
HÍREK
Néhány hete még úton-útfélen azt hangoztatta, hogy a levélszavazás csalás, erre most kiderült, ő is így fog szavazni.
HÍREK
Donald Trump szerint „a lassú Joe és a hamis Kamala együtt tökéletes pár, Amerikának rossz”. Barack Obama szerint viszont Biden „nagyon jól” döntött.
HÍREK
Az amerikai polgárokra és vállalatokra vonatkozó tilalom az elnöki rendelet megjelenése után 45 nappal, vagyis szeptember 20-án lép életbe.
HÍREK
„Ha megnézzük a gyerekeket, azt mondhatjuk, hogy ők majdnem, hogy - és ezt majdnem teljes biztonsággal állítom - immunisak erre a betegségre” - fogalmazott az amerikai elnök.
Népszerű
Ajánljuk