HÍREK
A politikus a Szőlő utcai emberkereskedelmi ügy kapcsán tett nyilatkozat miatt lépne, miután a zenész az áldozatokról szerinte elfogadhatatlanul beszélt.
HÍREK
A DK vezetője szerint: „A 133 bátor ember egyértelműen retteg az igazságtól. Ezért inkább be sem engednek”.
HÍREK
Az egyház a kánonjogot idézve tiltakozik ez ellen. Az ötlet miatt korábban még Schimdt Mária is nekiment Dobrev Klárának.
HÍREK
A DK-elnök szerint: „Nyilván pánik van. Az igazság nem derülhet ki, mert borulna minden. Benne vannak nyakig, fenyegetőzni kell – értem én”.
HÍREK
Azután írt fenyegető üzenetet a DK elnökének, hogy kiderült: a párt kezdeményezte, a gyónási titoktartási-kötelezettség ne vonatkozzon azokra az esetekre, amikor a gyóntató pap kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekményről szerez tudomást.
HÍREK
A történész keményen fogalmazott az ellenzékről: „Botcsinálta, beszari amatőr pszichológusok, akik abban bíznak, hogy mi mindig kenyérrel dobunk majd vissza”.
HÍREK
„Nem akarják, hogy kiderüljön az igazság” - írta meg Dobrev Klára. A DK vezetője az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában kezdeményezte, hogy derítsék ki, ki a Zsolti bácsi és kik érintettek az ügyben.
HÍREK
A Szőlő utcai javítóintézet ügyében Gulyás szerint alapjaiban sérült az emberi méltóság - mármint a politikusoké, akiket kapcsolatba hoztak vele. A miniszter összehangolt kormányellenes akciónak tartja a fejleményeket.
HÍREK
A DK elnöke újpesti fórumán délelőtt, egy nagyjából száz fős teremben sorolta a terveket a gyermekvédelem megerősítésétől az Alaptörvény érvénytelenségének kimondásáig és a vagyonelkobzásig.
HÍREK
A DK elnöke szerint a Fidesz nincs abban a helyzetben, hogy megtorlásról beszéljen, ő pedig utcára fogja hívni az embereket.
HÍREK
Dobrev Klára kommentben reagált a vádakra, majd hozzátette: „Kocsis Máténál aljasabb hazudozó nem sok van még a Fideszben sem, pedig ott ez követelmény. És ez sem vélemény. Ez is tény.”
HÍREK
A DK vezetője szerint a Parlamentben ugyan „kiugrasztották a nyulat” a botránnyal kapcsolatban. De neki ez nem elég, ő következményeket akar, azt, hogy a gyerekeket kihasználók börtönbe kerüljenek.
HÍREK
Brüsszelben nem függesztették fel Magyar Péter mentelmi jogát. Orbán felháborodott, de arról nem beszélt, hogy Dobrev Klára és Ilaria Salis esetében is így döntöttek.
HÍREK
Magyar ellen lopás és két rágalmazás, Dobrev ellen rágalmazás, Ilaria Salisnál pedig a budapesti antifa-támadások szerepelnek. A bizottsági javaslat még a plenáris elé kerül.
HÍREK
A miniszterelnök-helyettes Orbán Viktor után reagált Arató Gergely Szőlő utcai javítóintézet hozzá intézett kérdésére. Szerinte azért támadják, mert „szembe mert menni az LMBTQ-propagandával”.
HÍREK
Dobrev szerint a sajtó nem szakmai alapon bírálja, hanem a magánéletét támadja, mikor Gurcsány Ferenc egykori állítólagos szeretőjéről beszélnek. Úgy érzi, nők ezrei élnek át hasonlót.
Népszerű
Ajánljuk