HÍREK
A román külügyminisztériumot szerint ez a „revizionista megnyilvánulás” ellentétben áll azzal a nyíltsággal, amelyet a kétoldalú párbeszéd újraindításakor tapasztaltak.
HÍREK
Az oroszoknak nincs elég erejük ahhoz, hogy az ukrán hadszíntér mellett Közép-Ázsiában is rendet tartsanak. Ezt a helyzetet pedig örömmel kihasználja Kína.
HÍREK
Az Egyesült Államok megingathatatlan elkötelezettséggel támogatja Tajvan demokráciáját, közölte az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke.
HÍREK
Zoran Milanović azt mondta, nem venné túl komolyan a magyar miniszterelnök tengeres megjegyzését.
HÍREK
Szerinte a magyar politikai vezetésnek a nyílt oroszbarát álláspontról a civilizált világ oldalára kellene állnia.
HÍREK
Az oroszok által hétfőn jóváhagyott anyagban azok az országok szerepelnek, amelyek elfogadták az ország elleni szankciókat, köztük az EU összes tagállama, kivétel nélkül.
HÍREK
Nagyon fájhatnak a nyugati szankciók az oroszoknak, mert a diplomáciai kapcsolatok megszakításával, nyugati cégek államosításával és az atomegyezményekből való kilépéssel is fenyegetnek.
HÍREK
Az ukrán államfő felszólította az ukránokat, hogy mindenki, aki kész megvédeni az országot, jelentkezzék szolgálatra, és a kormány felfegyverzi őket.
HÍREK
A külföldi diplomaták elmentek, a biztonságiak és a rendőrök eltűntek, a kormánytagok bujkálnak, számos üzlet bezárt - a félelem és rettegés videói Kabulban.
HÍREK
Kína szerint a főpolgármester durván beleavatkozott az ország belügyeibe, és szándékosan szabotálja a két nép kölcsönösen előnyös együttműködését.
HÍREK
A kínai külügy szerint az akciózó Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina hátráltatja Magyarország és Kína kapcsolatait.
HÍREK
Az orosz külügyminisztérium szerint Brüsszel minden orosz javaslatot elutasít, amely a problémák párbeszéd útján való rendezését szorgalmazza.
HÍREK
Oroszország nem akar fejjel ütközni a betonfalnak, de nem hagyja válasz nélkül Csehország és Bulgária szerintük „alaptalan" és „provokatív” vádjait, az „abszolút elfogadhatatlan” lépésekre adandó orosz választ azonban nem kívánta konkretizálni.
Népszerű
Ajánljuk