SZEMPONT
Bár voltak, akiknek a lexikális rész, másoknak a szövegértés gondot okozott. Akit kérdeztünk, az Karinthy novelláját választotta.
SZEMPONT
Elismerte felelősségét a 31 diák rosszullétét okozó szúrós szag miatt a soroksári iskola gondnoka. Saját bevallása szerint „heccből” nem szólt senkinek.
SZEMPONT
A tankerületek szerint ők nem kötelezték a diákokat arra, hogy megnézzék Rákay Philip Petőfi-filmjét
Pedig a 444 szerint több iskolából is kivezényelték a diákokat a moziba, volt, ahol a jegyet is nekik kellett kifizetni. Ilyenről azonban sem a Klebelsberg Központ, sem az érintett tankerületek nem tudnak.
SZEMPONT
Az igazságügyi miniszter azt írta a Facebookon, hogy a vizsgák és az órák díját is állja majd az állam. Ezzel akár félmilliót is spórolhatnak a diákoknak.
SZEMPONT
A jogi következmények még gyakran nem teljesen tisztázottak. Ez az eset lehet az első az Egyesült Államokban, amikor a MI által generált meztelen képekkel kapcsolatban emelnek vádat.
SZEMPONT
„Nem akarjuk megosztani a tömeget, a vonulásunkat ezért lemondjuk” – közölte az Egységes Diákfront, az ADOM Diákmozgalom és a Fridays For Future Magyarország, de 17 órakor várják a tömegeket a Szabad sajtó útra.
SZEMPONT
Az Eduline megkérdezte a diákokat a felvételiről a diákokat. Volt, aki azt mondta, a matematika nem okozott neki különösebb problémát, a magyart viszont nem maradt ideje befejezni.
SZEMPONT
Hét iskolást fenyegettek gázpisztollyal. Az egyik elkövető diák már elmúlt 14 éves, így őt meg is gyanúsították, mert már felelősségre vonható fiatalkorúként.
SZEMPONT
Az Egységes Diákfront a Nemzeti Múzeum előtt tiltakozott a döntés ellen. A Mi Hazánk kezdeményezése nyomán 18 év alattiak nem látogathatják tovább a Nemzeti Múzeum kiállítását, mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt.
SZEMPONT
A személyautó vezetőjét a tűzoltóknak kellett kivágniuk az autóból, ő a helyszínen életét vesztette.
SZEMPONT
A Qualitas Gimnázium épületét kedden tanítási időben ürítette ki egy végrehajtó. A diákok fél egyig kaptak haladékot, hogy összeszedjék a holmijukat.
SZEMPONT
A 17 éves Willard Miller életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte az amerikai bíróság a kegyetlen gyilkosságért. Volt egy tettestársa is, az ő esetében augusztusban hirdetnek ítéletet.
SZEMPONT
A holland kormány azzal indokolta a döntést, hogy egyes tanulmányok szerint a gyerekek képernyő előtti idejének korlátozásával javulnak a kognitív képességeik és a koncentrációjuk is.
SZEMPONT
A kreatív és vidám elköszönéssel bizonyára sokakat megleptek a ballagók, tanáruk pedig a Facebookon köszönte meg a megható üzenetet.
SZEMPONT
Egyelőre nem tudni, hogy a büntetőeljárás a kordonbontás egészére vagy egy elszigetelt esetre vonatkozik.
SZEMPONT
„Bár a Miniszterelnök Úr megfeledkezett az érettségiző diákokról, mi ennek ellenére elsőként köszöntöttük fel” - írta az Egységes Diákfront.
SZEMPONT
Azt akarják elérni, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a státusztörvényt. Holnap Orbán születésnapját is „megünneplik”.
Népszerű
Ajánljuk