SZEMPONT
A gyerekek és a szülők várják, a szervezők készülnek, van ahol már jelentkezést is elfogadnak, de a kormány egyelőre nem beszél arról, hogy lesz-e hova küldeni a gyerekeket idén nyáron.
SZEMPONT
A 6-7. évfolyamon pedig ajánlott. A felkészítő munkafüzet eddig 300 általános iskolás diákhoz jutott el. Az első vizsgák március 1-12. között lesznek.
SZEMPONT
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint ha nem kezelik kiemelten a pedagógusokat az oltási tervben, annak súlyos következményei lehetnek a közoktatásban.
SZEMPONT
A budai főiskolán az összefogásnak és a mentősöknek köszönhetően sikerült a fiatal nő életét megmenteni.
SZEMPONT
A Pedagógusok Szakszervezete alelnöke szerint most inkább 'barátkozós a hangulat'. A rendőrség arról számolt be, hogy leginkább a diákok közötti konfliktusok kezelésében segítettek.
SZEMPONT
Az intézményben szigorú szabályokat hoztak, kötelező a maszk viselése és a távolságtartásra, fertőtlenítésre is nagy figyelmet fordítanak.
SZEMPONT
Egyelőre nem rendeltek el szünetet a Páli Szent Vince Iskolaközpontban, helyettesítéssel oldják meg az órákat.
SZEMPONT
A versenyfeladatok nem hétköznapi kódolási ismereteket, hanem komplex algoritmikus gondolkodást igényeltek a versenyzőktől.
SZEMPONT
A Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja közel a hetvenhez vizsgázott a koronavírus-járvány idején. Elmeséli, milyen volt a felkészülés, és beszélt a terveiről is.
SZEMPONT
Szerencséjére pont a szomszédja volt a férfi, aki azonnal segített a kislánynak megérteni a tananyagot.
SZEMPONT
A szülők és a polgármester elmondása szerint tornaóra közben ment ki a fiú az öltözőbe, és diáktársai mentették meg. Tegnap a diákokkal már mentálhigiénés és pszichológus szakemberek beszélgettek.
SZEMPONT
A másik diákot hiába küldték el a Dél-pesti Centrumkórházba, ő pár nappal később az egyetemi háziorvosnál jelentkezett.
Népszerű
Ajánljuk