FELFEDEZŐ
Ezúttal nem a kormányon lévők és a NER világát figurázta ki, hanem Gyurcsány került a célkeresztbe.
FELFEDEZŐ
Jogunk van tudni, hogy mi van az Orbán-Putyin gázpaktumban - mondta Varjú László, az ellenzéki párt alelnöke.
FELFEDEZŐ
Az árak is az egekben vannak, a bérek viszont a pokolban – mondta többek között az árnyékminiszterelnök.
FELFEDEZŐ
A DK elnöke szerint a mai kormány méltatlan 1956 örökségére, a méltó örökös az ellenzék, baloldaliakkal, szabadelvűekkel és konzervatívokkal.
FELFEDEZŐ
„Jövő vasárnap vegyük birtokba az utcákat, tereket. Aki tud, tüntessen, akinek ez nem lehetséges, menjen ki az utcára sétálni és beszélgetni, barátokkal, idegenekkel” – írta a DK politikusa.
FELFEDEZŐ
Gyurcsány szerint Orbán egy „szerencsétlen törpe”, aki „pár forintért eladná a magyar nemzet lelkét”
A DK elnöke „rongyembernek” és „piszkosnak” is nevezte a miniszterelnököt új Facebook-bejegyzésében.
FELFEDEZŐ
A Momentum politikusa szerint „a felelősség hárítását meg kell hagynunk a kormánypártoknak”.
FELFEDEZŐ
A DK-s politikus szerint teljes tévedés, hogy politikusok a főszereplői a politikának, a pártok azok.
FELFEDEZŐ
Az Országgyűlés még hétfőn dönthet a DK-s Sebián-Petrovszki László tiszteletdíjának csökkentéséről is.
FELFEDEZŐ
„Mi rég megmondtuk és most már nem is leplezik: Gyurcsány Ferenc a vezér a baloldalon” – állapította meg a kormánypárt.
FELFEDEZŐ
Dobrev Klára elmondta első árnyékkormány-miniszterelnöki beszédét és elárulta, mik lesznek a céljaik
Dobrev szerint az Orbán-kormány korrupciós ügyei miatt nem fér hozzá az ország az uniós forrásokhoz, és a miniszterelnök a legfőbb akadálya annak, hogy Magyarország kilábaljon a válságból.
FELFEDEZŐ
„Mutassa meg: van kormányzóképes alternatíva, van remény és van kiút a megélhetési válságból, amelybe Orbán Viktor taszította hazánkat” – került fel a DK oldalára a szöveg és egy videó.
Népszerű
Ajánljuk