SZTÁRVILÁG
Szerinte a felesége produkciója volt a második értékelhető tánc, de elfogadja a döntést, mert az élet néha igazságtalan.
SZTÁRVILÁG
A fitneszguru szerint felesége és Andrei Mangra produkciója volt a második „értékelhető” tánc a Dancing with the Stars első élő showjában.
SZTÁRVILÁG
Az influenszer szerint a Dancing with the Starsban való szereplésének köszönhetően idővel meglátják majd az emberek, milyen is ő valójában.
SZTÁRVILÁG
„Nagyon szerettem volna döntőzni, megvolt bennem minden” - A fitneszedző és párja, Andrei Mangra sem számítottak arra, hogy ők távoznak elsőként.
SZTÁRVILÁG
Berki Krisztián özvegye elmondta, mit mondana azoknak, akik szerint egy szobában kellene ülnie és sírnia.
SZTÁRVILÁG
Két hétre Balira utazott egy Alakreform-tábor miatt a fitneszlady, ahová azonban nem csak családját vitte magával.
SZTÁRVILÁG
A tavalyi Dancing with the Stars győztes párosa elképesztő koreográfiát mutatott be, az a mozdulat is benne van, amit a műsor döntőjében nem tudtak sikeresen kivitelezni.
SZTÁRVILÁG
Stana Alexandra és Köcse György nyáron házasodtak össze, 12 éve alkottak egy párt. Egy bennfentes szerint már a lagzi előtt is voltak problémák a kapcsolatukban.
Népszerű
Ajánljuk