KULT
Marics Peti úgy áradozott a műsorban a pop királyáról, mintha legalábbis Szent Antalról lenne szó. Hiába volt Radics Gigi az egyik legjobb táncos a mezőnyben, a közönség csak pasikat akart a döntőben látni.
KULT
Az Ázsia Expresszből megismert Kecskés Enikő a zsebkendőjét gyűrögetve izgult kedvese sikeréért.
KULT
Csak úgy izzott a levegő a sztárséf és táncpárja között a TV2 stúdiójában. A tánc sem volt akármilyen.
KULT
Timi Marics Peti elé tartotta a mikrofont, aki alig bírta levenni a szemét az egykori szépségkirálynő dekoltált ruhájáról.
KULT
Az egyéjszakás kalandok estéjén volt csók, piros lakkruha, és még Lékai-Kiss Ramóna is magánéleti botrányba keveredett. Végül persze az esett ki, akire számítani lehetett. A Dancing With the Star készítői pedig immár adásról adásra megbízhatóan a pornófilmek világából merítenek ihletet.
KULT
Örömükben fakadtak sírva T. Danny-ék is aztán, mert az idei évad első maximum pontját kapták a zsűritől.
KULT
A parketten ismét megmutatja tánctudását többek között Liptai Claudia, Csonka András és maga Molnár Andi. Szente Vajk és szerelme eddig még nem szerepelt közösen a műsorban.
KULT
Radics Gigi táncpartnere úgy véli, hogy az énekesnő nagyon tehetséges, de nem tudja, hogyan tudna neki jobban segíteni.
KULT
A TV2 szerintem nem tudja, mit jelent a retro, Radics Gigi felcsapott nyelvújítónak, én pedig rájöttem, mi volt a baj az Én táncolnék veled című réges-régi táncműsorral. Kritika.
KULT
Az énekesnő a TV2 táncos vetélkedőjében adott interjút. Király Linda azt is elárulta, hogy egy komolyabb sérüléssel csinálta végig az eddigi adásokat.
KULT
A fotóst is megihlette a Dancing with the Stars zsűritagjaként igencsak különleges ruhába öltözött felesége.
KULT
A 4. adás a Disney-ről és Radics Gigi fenekéről szólt, valakinek pedig sikerült begyűjtenie az első 10 pontot.
Népszerű
Ajánljuk