SZTÁRVILÁG
A rapper egy kihangosított telefonbeszélgetésben fakadt ki Tóth Gabinak, miután utolsó versenyzője is kiesett. Azt mondta, belefáradt, és nem akarja tovább lehúzni a stábot.
SZTÁRVILÁG
A rapper utolsó versenyzőjét is elveszítette, hiszen Kökény Lali esett ki a negyedik élő show-ban. Már csak hat énekes maradt versenyben.
SZTÁRVILÁG
Nem véletlenül járt az óriási elismerés, ráadásul másik két zsűritag is ajnározta a produkciót. Egyedül Marics Peti volt némileg kritikus.
SZTÁRVILÁG
A rapper a felkérésről először azt hitte, „valami vicc”. Nagy megtiszteltetésnek vette, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén adhatta elő a Szabadság vándorai című dal feldolgozását Radics Gigivel.
SZTÁRVILÁG
Az influenszer szerint „bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”. Ugyanakkor úgy véli, az énekesnő „jelenléte sok kérdést felvet”.
SZTÁRVILÁG
Széles Iza a 2005-ös Megasztár harmadik évadának döntőse volt, azóta pedig Curtis háttérénekese lett. Most viszont szólóban próbált szerencsét az X-Faktorban.
SZTÁRVILÁG
Kirohanások és hangos viták borzolták a kedélyeket a Megasztár válogatóján. A zsűritagok között egyre nő a feszültség, sokan aggódnak az élő show káromkodásai miatt.
SZTÁRVILÁG
Hatalmas vita robbant ki a zsűriben a Megasztár szombati adásában: Tóth Gabi még ki is viharzott a stúdióból, miután Curtis és Marics Peti kinevette.
SZTÁRVILÁG
A zsűri tevékenységébe a drogos poénoktól a személyeskedésig minden belefért, miközben ment a veszekedés az adásban.
SZTÁRVILÁG
A TV2 tehetségkutatója idén minden eddiginél jobban a nézők alantas ösztöneit kívánja kiszolgálni, és a legkülönfélébb bántalmazói magatartásokat relativizálja.
SZTÁRVILÁG
Egy korábban kapott levél miatt alakult ki nézeteltérés, ami a párosok közti szavazásnál is feszültséget okozott. A vita hangos és személyeskedő fordulatot vett.
SZTÁRVILÁG
Tóth Gabi is közbelépett, hogy csillapítsa a helyzetet., de az énekesnő próbálkozása ellenére Erika végül elhagyta a stúdiót.
SZTÁRVILÁG
A rapper és a kosárlabdázó párja öt év után házasodtak össze szűk családi körben. A ceremónián Curtis kisfia vitte a gyűrűket.
SZTÁRVILÁG
A rapper még a lánykéréskor is izgult, de most már biztos: Judit lesz a felesége. A pár már javában készül a nagy napra.
SZTÁRVILÁG
A sztároknak ezúttal Malajziában és Indonéziában kellett helytállniuk extrém körülmények között. A 20 milliós fődíjért nemcsak a tereppel, egymással is meg kellett küzdeniük.
SZTÁRVILÁG
A műsorban most először a zsűritagok saját feladatokat is adnak a versenyzőknek, és aktívan segítik őket a felkészülésben a középdöntőtől kezdve. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez.
SZTÁRVILÁG
A rapper teljesen összetört, amikor megtudta, mennyi időre zárják börtönbe a testvérét. Állítja, bátyját hazugság alapján ítélték el, miközben más enyhébb büntetést kapott.
Népszerű
Ajánljuk