SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Váratlan fordulat a Megasztár-balhé után: Curtis békét kötött Ádám Attila családjával, majd a segítségét is felajánlotta

A novemberi élő adásból majdnem kivonuló rapper a döntő után beszélt a 17 éves fiú édesapjával. A családapa szerint pozitívan csalódott a zsűritagban, aki mentorálást is ígért.
F. O. Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. december 05.



A Megasztár idei évadában hetekig tartó feszültség övezte Curtis és a 17 éves versenyző, Ádám Attila viszonyát, ami a döntő előtt nyílt konfliktusba torkollott. A viszálynak a finálé utáni négyszemközti beszélgetés vetett véget, ahol a felek nemcsak kibékültek, de a zsűritag a segítségét is felajánlotta a fiatal énekesnek - írta a Blikk.

A borsodi fiú, Ádám Attila úgy jutott el a döntőig, hogy a zsűritagok egyetlenegyszer sem szavazták meg neki a biztos továbbjutást jelentő csillagot.

A műsor győztese végül Lengyel Johanna lett, Attila pedig a második helyen végzett.

Curtis a tehetségkutató adásai során többször is hangot adott annak a véleményének, hogy Attila teljesítménye „nem Megasztár-szint”.

A helyzet annyira elmérgesedett, hogy a fiú édesapja a verseny egy pontján fontolóra vette, hogy kiveszi fiát a műsorból, mert úgy érezte, a kritikák már a teljes lenézést jelentik.

A konfliktus akkor hágott a tetőfokára, amikor Attila kiejtette Curtis utolsó versenyzőjét, Kökény Lalit. A rapper ezt követően a kötbérrel sem törődve fel akart állni a zsűriszékből, és egy novemberi élő adás elején nem is jelent meg, bár később mégis besétált a stúdióba.

„Nekem harcolnom kell Attila családjával, mert nem hagynak békén, már majdnem tettlegességig megy a dolog, meg az, hogy én szakmailag nem értékelhetek, mert én vagyok a szr, ebbe belefáradtam,

érted? (...) Én szerintem... én ezt az egészet elengedem. (...) Ha kötbért kell fizetni, akkor kötbért fogok fizetni” – fakadt ki Curtis egy korábbi adásban a versenyző családjával kialakult feszültségről.

A Megasztár döntője után azonban a rapper gratulált Attilának és családjának, majd négyszemközt is beszélt a fiú édesapjával.

„Tisztáztunk mindent... Olyan dolgokat is, ami nem odavaló volt, de erről nem szeretnék mást mondani. A lényeg, hogy nincsen semmi probléma köztünk, se a családdal, se Attikával. Sőt, Curtis felajánlotta, hogy segít Attikának a jövőben. Pozitívan csalódtam, le a kalappal előtte” – nyilatkozta Ádám Attila édesapja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Először posztolt közös fotót új párjával Muri Enikő: Cseke Katinka volt férje rabolta el a szívét
Az énekesnő egy szerelmes képpel árulta el, hogy egy táncos oldalán találta meg a boldogságot. Úgy tudni, korábban már alkottak egy párt, de akkor nem tartott sokáig a szerelem.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2026. március 20.



Újra rátalált a szerelem Muri Enikőre a Tóth Szabival való szakítása után: egy közös szerelmes fotóval mutatta be követőinek új párját, aki korábban egy másik híresség férje volt.

A Sugarloaf énekesnője Instagram-oldalán posztolt egy képet, amelyhez csak annyit írt egy piros szív kíséretében, hogy „szeretlek!”. A fekete-fehér fotón megjelölte a férfit is, aki nem más, mint Patonai Norbert táncos.

Muri Enikő sokáig Tóth Szabival, a Sugarloaf zenekar másik oszlopos tagjával volt együtt, korábban a Nyerő Páros című műsorban is közösen szerepeltek. Hat közös év után tavaly májusban szakítottak, de a zenekar miatt jó viszonyban maradtak.

Az énekesnő új párja pedig korábban Cseke Katinka színésznő férje volt, akitől egy kislánya is született.

Úgy tudni, Muri Enikő és Patonai Norbert nem először találtak egymásra: a hírek szerint 2018-ban már egyszer összejöttek, de néhány hónap után véget is ért a kapcsolatuk – írja a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Több száz millió forintot buktam” – válása után adóssággal nyakában költözött vissza szüleihez Bihari Ádám
Bihari Ádám stílustanácsadó 30 évesen az egykor közösen épített MLM-birodalom romjain találta magát. Tudatosan kerülte a pereskedést, és egyetlen dologban bízott, amikor mindent elvesztett.


Bihari Ádám hosszan beszélt a válásáról, amelynek során – állítása szerint – több száz millió forintot bukott. Az ismert stílustanácsadó 30 évesen egy nagy családi házból költözött vissza a szüleihez a régi gyerekszobájába, és újra fel kellett építenie az életét. A vallomásról a Beköltözve Hajdú Péterhez ma esti adásában hangzott el amit Blikk szemlézett.

„Elváltam, és ment minden... Több száz millió forintot buktam”

– jelentette ki Bihari Ádám, aki a volt feleségével közösen épített MLM-birodalmat, amellyel rengeteg pénzhez jutottak annak idején. A stílustanácsadó elmondta, a váláskor válaszút elé került, és tudatosan döntött a pereskedés ellen.

„Két lehetőségem lett volna. Vagy belemegyek egy őrületes válóperbe, pereskedésbe éveken keresztül, és rákos leszek, mert ismerem magam, a nagy pofám ellenére egy nagyon lelkis fickó vagyok. Vagy azt mondtam, hogy most van egy helyzet, nem értek vele egyet, és akkor újra felépítem ezt”

– mesélte a műsorban.

Ennek eredményeként harmincévesen a szülői házban találta magát, komoly adóssággal.

„Borzasztó nagy hitelt vittem magammal, mindenemet, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egy szép nagy családi házból Diósdról visszaköltöztem a szüleimhez a gyerekszobámba. Fel az emeletre, 30 évesen... De képzeld el, hogy ez három nap alatt végigfutott rajtam”

– magyarázta Hajdú Péternek.

Ádám elmondása szerint sokat merített azokból az önéletrajzi könyvekből, amelyeket korábban olvasott, különösen Sylvester Stallone példájából, aki a Rocky előtt szintén földönfutó volt.

„Én amikor mindenemet elvesztettem, egy dolgot tudtam: egyetlenegy dolgot tudok most megváltoztatni, az pedig a hozzáállásom. Telesírom a párnám, vagy felkelek, és valamit csinálok az életemmel. És ez mindenkire áll”

– fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Váratlan fordulat a Megasztárban: Ördög Nóra sírva fakadt, amikor kiderült az új műsorvezető személye
Ördög Nórát teljesen váratlanul érte a TV2 bejelentése, és nem is tudta leplezni meghatottságát. A kamerák előtt zajlott le a drámai pillanat, amikor kiderült, hogy női műsorvezetőtársat kap.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 20.



A TV2 pénteken bejelentette, hogy a Megasztár idei, kilencedik évadát Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna vezeti. A döntés értelmében Szépréthy Roland egy évad után távozik a műsorvezetői posztról. A hírt egy meglepetésvideó kísérte, amelyben Ördög Nóra láthatóan meghatódott a bejelentéstől.

Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója egy Instagramra feltöltött videóban közölte a hírt a két műsorvezetővel, akiket láthatóan váratlanul ért a felkérés. A felvételen Ördög Nóra nem tudta leplezni érzelmeit, mire Lékai-Kiss Ramóna a könnyeit törölgető kolléganőjéhez fordult.

„Te sírsz?” – kérdezte tőle. „Igen! Örülök!” – válaszolta Nóri.

A csatorna a produkció folyamatos megújításával indokolta a változtatást, amelynek célja a fiatalabb generációk megszólítása - írta a Blikk. Ez a stratégia már a tavalyi, nyolcadik évadban is megmutatkozott, amikor Szépréthy Roland váltotta a tehetségkutató addigi állandó arcát, Till Attilát. Szépréthy nemcsak a Megasztárban, hanem más produkciókban is bizonyított, legutóbb a Super TV2-n futó Észbontók műsorvezetőjeként debütált. Az idei évadban a csatorna egy női műsorvezetői párossal viszi tovább a formátum frissítését.

A Megasztár a TV2 idei műsorstratégiájában is kiemelt helyet foglal el több más nagyszabású produkció mellett. A tehetségkutató pontos premierdátuma és a zsűri végleges összetétele a későbbiekben derül ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Győzike attól fél, hogy lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer
A Partizánnak is üzenő showman szerint hideg polgárháború dúl az országban. Állítja, ő ingyen harcol, és a gyűlölet helyett a szeretetet választotta.


Szokatlan gesztussal indította szereplését a Médiapiac podcastban Gáspár Győző, aki a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban megalázással vádolt. A showman elmondása szerint fordulata tudatos döntés eredménye volt, mivel a konfliktus helyett a „szeretet-offenzívát” választotta.

Győzike úgy fogalmazott, a gyűlöletre nem gyűlölettel, hanem keresztényi szeretettel kíván reagálni. „Azért mondtam azt, hogy szeretem őket, mert az a gyűlölet, amit ők felénk raktak, én meg azt mondtam, hogy szeretem őket” – jelentette ki, hozzátéve, hogy véleménye szerint ez mindkét fél számára jobb lelkiállapotot teremt.

Az interjúban a választások tétjéről is beszélt, ahol nem gazdasági vagy politikai érveket sorolt, hanem egy drámai jövőképet vázolt fel. Szerinte a jelenlegi miniszterelnök nélkül Magyarország súlyos veszteségeket szenvedne el, sőt, felvetette a fizikai pusztulás és a sorkatonaság visszatérésének lehetőségét is.

„Szerintem bevisznek mind a kettőnket katonának” – fogalmazott a műsorvezetőnek, és arra is utalt, hogy szerinte akár Budapest bombázása sem elképzelhetetlen.

A médiaszemélyiség a magyar közéletet egyfajta „hideg polgárháborúként” éli meg, amelyben saját bevallása szerint ő maga is aktív résztvevő. Arra a felvetésre, hogy harcosként tekint-e magára ebben a helyzetben, azt mondta: „Yes, így van. […] Nap mint nap ebben élek”. Ezzel együtt visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint fizetett kormányzati influenszer lenne. Állítása szerint politikai tartalmait ellenszolgáltatás nélkül készíti, és teljes mértékben elégedett az elmúlt évek kormányzati teljesítményével.

„Nem kell engem megkérni […] ezt én ingyen csinálom”

– mondta.

Győző szerint komoly kettős mérce érvényesül a közéletben: míg őt folyamatos támadások érik politikai állásfoglalásai miatt, addig a másik oldal influenszerei szerinte pozitív fogadtatásban részesülnek. Elmondása szerint az ő felületein gyakran jelennek meg durva, rasszista kommentek, miközben az ellenoldalon „99 százalékban” támogató visszajelzések érkeznek.

Az interjú egyik legőszintébb részében a médiaműködésről beszélt. Gáspár elismerte, hogy a sokszor kínosnak tűnő tartalmak – például a rossz angolság vagy a túlzó performanszok – nem véletlenek. „Szándékosan gyártom, mert erre van az embereknek igénye” – mondta. Szerinte a közönséget nem a kiegyensúlyozott, pozitív tartalom érdekli, hanem a botrány és a „cringe”.

Hasonlóan nyilatkozott a Győzike Show működéséről is, amelyet „reality komédiának” nevezett, amelyben tudatosan gyártották a jeleneteket, és a kamerák leállása után a feszültség is megszűnt. Gáspár hangsúlyozta, hogy a Győzike Show nem etnikai alapon vált sikeressé, és állítása szerint a műsor 102 epizódja alatt egyszer sem hangsúlyozták, hogy cigány családról van szó.

A cigányság kapcsán ugyanakkor kiemelte: szerinte a közösség „szeret dolgozni”, és nincs szégyellnivaló a fizikai munkában sem. „Ha kell, vécét takarítunk. És mi van abba?” – fogalmazott. Lázár János elhíresült szavaira reflektálva a cigányság munkaszeretetét hangsúlyozta, még akkor is, ha az a legalsóbb szintű fizikai munkát jelenti.

Mint mondta: „Rosszul fogalmazott [Lázár János], de mi szeretünk dolgozni. És igenis cigány emberek szeretünk dolgozni. […] És hogyha kell, akkor vécét takarítunk. És mi van abba? Azt is meg kell csinálni valakinek.” Példaként egy barátját hozta fel, aki állítása szerint sportautót vett ebből a tevékenységből.

Az interjú egyik legmegrázóbb részében saját mentális állapotáról vallott. Gáspár elmondta, hogy pánikbetegséggel, bipoláris zavarral és paranoid személyiségzavarral küzd, és egy hathetes, titkos bentlakásos kezelésen is részt vett. Állítása szerint az orvosi segítség szó szerint az életét mentette meg:

„Ha Vince doktor nincs, akkor én ma nem élek.”

Gáspár szerint a média működésének alapja a figyelemért folytatott harc, amelyben a botrány mindig felülírja a hétköznapi valóságot. Úgy véli, ha normális életét mutatná, senkit nem érdekelne. Az 52 éves médiaszereplő azt is kijelentette, már nem akar megújulni és nem kíván versenyezni a fiatal generációval. „Átadom a következő generációnak ezt az esélyt” – fogalmazott, utalva arra, hogy a mai trendek már nem az ő világát tükrözik. A beszélgetés végén a mentális egészség kérdésére visszatérve elmondta, szerinte a legfontosabb védőháló a család, valamint az állatok feltétel nélküli hűsége. Úgy fogalmazott, egy esti kutyasétáltatás „a legnagyobb gyógyszer”, és ez mindenki számára elérhető.

A teljes interjút itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: