hirdetés
Szívszorító fotó: 104 műanyagdarabkát nyelt le egy apró teknős, bele is halt
Akkor találtak rá, amikor a partra sodródott, de már nem tudtak rajta segíteni.


Sokkoló adatok: 3 milliárd észak-amerikai madár tűnt el 1970 óta
A kontinens madarai olyan sebességgel fogynak, ami még az ornitológusok számára is megdöbbentő.



Kétségbeesett figyelmeztetés a többi növénynek a frissen nyírt fű illata
Mármint hogy veszélyben vannak. Nekünk kellemes, de valójában felér egy sikítással.


Sir David Attenborough megállíthatatlan - új sorozatot forgat a 93 éves műsorvezető
Ezúttal a természet színvilágába kalauzol majd el bennünket.


Komposztálás lakásban - miért és hogyan? És mi az a gilisztatea?
Egy doboz giliszta a lakásodban segíthet megmenteni a bolygót!


Madármentő akció 1931-ben: amikor repülővel szállították a fecskéket a telelőhelyükre
A Napi Történelmi Forrás szerzője ennek a nem mindennapi (és mint kiderült, nem csak magyar) madármentő-akciónak járt utána egy kicsit, néhány korabeli újságcikk segítségével.


Teljesen betiltották az utcai dohányzást Melbourne egyes részein
A város népszerű bevásárlóutcájára és környékére vonatkozik a korlátozás.


Közel 2 tonna hulladékot gyűjtöttek össze önkéntesek a Tisza-tónál
A Nemzetközi Hulladékgyűjtési Világnap alkalmából a Coca-Cola Magyarország munkatársai a PET Kupával közösen ismét akciót szerveztek.


Az idei volt a legmelegebb szeptember a Földön
Az elmúlt 12 hónapban szinte egész Európában és más kontinenseken és az óceánok térségében is az átlagosnál magasabb hőmérsékleteket mértek.


Több mint 220 bálnát ejtett el a japán flotta a több évtizedes szünet utáni első kereskedelmi halászaton
A legtöbb bálnahús, 223 ezer tonna 1962-ben fogyott az országban, Manapság az éves fogyasztás mintegy 4000-5000 tonna,


Az emlősök negyedét kihalás fenyegeti Nagy-Britanniában
Egy új brit tanulmány szerint a helyzet rosszabb, mint hinnénk: minden ötödik növényfaj és minden negyedik emlős örökre eltűnhet a szigetországban.


Megmenekült a legendás péceli platánfa, máshol épül fel a trafóház
Tasi Roland szerint ésszerű kompromisszum született, de ezentúl is figyelni fog a fára.


Te teszel valamit azért, hogy zöldebb legyen a Földünk? Mutasd meg videóban és nyerhetsz!
A Földgömb Alapítvány vlog versenyt hirdetett! Ha úgy érzed neked szól a felhívás, mutatjuk a részleteket.


Ugyanolyan jogokat kapott egy tó, mint egy ember – így védenék meg
Az észak-amerikai nagy tavak egyike, az Erie nem az első természeti képződmény, amit jogi személyiséggel ruháznak fel. Kérdés, ez mennyit segít.


Az Air France 2020-tól teljesen semlegesíti francia járatainak széndioxid-kibocsátását
A cég a légitársaságok közül elsőként döntött így.


Folytatódik a péceli platánfáért indított „mentőakció” – Tasi Roland beszámolt a fejleményekről
Ha a tervezett építmény áttelepítése nem megoldható, akkor egy részleges lomborona csökkentés lehet a kompromisszum.






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!