TUDOMÁNY
Kezdjük idén is azzal az évet, hogy sorra vesszük, várhatóan miben gyönyörködhetünk ebben az esztendőben. Sőt, akár élő közvetítésben is figyelhetitek az égi eseményeket.
TUDOMÁNY
Egy misztikus nevű, úgynevezett magnetár áll a jelenség hátterében, eddig kevés példa volt ilyen mértékű kitörésre.
TUDOMÁNY
Az új eredmény megegyezik a világűr sztenderd modelljén, illetve az Európai Űrügynökség Planck műholdja által végzett vizsgálatokon alapuló becsléssel.
TUDOMÁNY
A brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez kapja idén a rangos elismerést.
TUDOMÁNY
A vörös bolygó október 6-án lesz a legközelebb a Földhöz, mintegy 62 millió kilométer távolságra.
TUDOMÁNY
Lakótömb méretű gödör, épületkárok, tűzesetek, emberi sérülések és a kommunikáció hiánya – egy idei diplomamunka azt elemzi, miként reagálna a katasztrófavédelem egy hatméteres objektum budapesti becsapódására.
TUDOMÁNY
Barna Barnabás csillagász a Szegedi Egyetem tv youtube csatornájának vendégeként tíz olyan csillagászati kérdést válaszolt meg közérthetően, ami sokak fantáziáját megmozgatja.
TUDOMÁNY
A rendkívül ritka típusú galaxis tömege a Tejútrendszeréhez hasonló. Mutatjuk, hogy nézett ki 11 milliárd éve.
TUDOMÁNY
Olyan közel van, hogy a körülötte lévő csillagokat a déli féltekén tiszta időben szabad szemmel is látni lehet.
TUDOMÁNY
Habár egy-egy meteor érkezésének idejét nem tudjuk előre megmondani, de ezek az időszakok szinte bizonyos tartogatnak egy-két felejthetetlen pillanatot az ember számára, amikor mindenképp érdemes felpillantani az égboltra egy kellően sötét helyen, távol a nagyvárosok fényszennyezésétől.
Népszerű
Ajánljuk