KÉK HÍREK
Az Egressy Béni Művészeti Szakgimnázium korábban mongol diákokkal való trükközés gyanújával került a hírekbe, de más szabálytalanságokat is feltártak a működésében.
KÉK HÍREK
A közparkban lesz galériaerdő a Duna-ág mellett, pihenőterek és tisztások, gyalogos- és kerékpárutak, sétányok, fás ligetek, közösségi sportpályák, közösségi kertek, játszóterek és vizes élőhely is.
KÉK HÍREK
Varga Veronikát egy emberként támogatja a tantestület és a szülői munkaközösség, a minisztérium mégis elutasította a pályázatát. A Széchenyi István Általános Iskolában most teljes a tanácstalanság.
KÉK HÍREK
A fiatal férfi a rendőrségi kihallgatáson elismerte, hogy a maszk dühítette fel. Videó is készült a támadásról.
KÉK HÍREK
Ó. Bencét nyolc órán belül kapták el, súlyos testi sértés bűntette miatt folyik ellene eljárás.
KÉK HÍREK
A Fidesz-alelnök honvédelmi államtitkár viszonya annyira megromlott régi harcostársával, Borbély Lénárd polgármesterrel, hogy már szóba sem állnak egymással.
KÉK HÍREK
Azt kérik, hogy lehetőleg gépkocsival érkezzenek a páciensek, a vizsgálat idejére sem kell kiszállniuk.
KÉK HÍREK
Az áldozat korábbi felesége és annak több mint húsz évvel fiatalabb élettársa a két gyanúsított.
KÉK HÍREK
A riadt állatot végül a rendőrség segítségével terelték le az úttestről, a Segítő Angyalok Állatmentés Kft. pedig sikeresen befogták.
Népszerű
Ajánljuk