SZTÁRVILÁG
A musicalszínész elárulta, hogy a szülei mindig büszkék voltak rá, de mégis évekbe került, mire nem volt elégedetlen magával.
SZTÁRVILÁG
„Még csak 18 éves volt” - mondja a kislány. Drámai videó terjed az X-en egy túszul ejtett izraeli családról.
SZTÁRVILÁG
A családnak 30 napja volt arra, hogy kiköltözzenek az otthonukból, miután a bébi polgármester az árverésen megszerezte az ingatlant.
SZTÁRVILÁG
Lénát a házuk kertjében történt baleset után hetekig altatásban tartották. Már otthon gyógyul. A településen gyűjtés indult a családnak.
SZTÁRVILÁG
Bár nem mondható remekműnek a film, arra kétségtelenül jó, hogy az ember elgondolkozzon arról, hogyan érdemes élni, és hogyan nem.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő őszintén beszélt többek között arról is, hogy nehezen indul el otthonról, de csak olyan helyszínekre megy, ahonnan gyorsan hazaérhet.
SZTÁRVILÁG
Arra vár, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter „ellankadjon”. Hasonló ígéret elhangzott már 2018-ban is.
SZTÁRVILÁG
A köztársasági elnök elismerte, hogy anyának lenni sokszor az elviselhetőség határáig fárasztó feladat. A bevásárlást saját maga szokta intézni, ilyenkor készül egy-két szelfi is azokkal, akik felismerik a boltban.
SZTÁRVILÁG
Lendületben Békéstől Zaláig: a MASPORT-rendezvények ősszel is megmozgatják a lakosságot országszerte
Te is részt vehetsz a Családi Mozgásfesztivál, Európai Sporthét a #BeActive Night, a Világ Gyalogló (HÓ)Nap, a Lépten-nyomon NOWA program és az Őszi Sportmámor programokban.
SZTÁRVILÁG
A séf egy utazással lepte meg a családját, azonban a vakáció nem indult zökkenőmentesen. Kora délután helyett ugyanis csak este szállt fel a gépük.
SZTÁRVILÁG
A román család Ausztriába tartott két kisgyerekkel. Az autójukból azonban sűrű füst csapott fel, majd kigyulladt.
SZTÁRVILÁG
Karp Likov 1936-ban menekült be a vadonba feleségével és két gyerekével, miután a kommunisták lelőtték a testvérét. 1978-ban bukkantak csak rájuk ásványkincsek után kutató geológusok, ez azonban meg is pecsételte az addig teljes elszigeteltségben élő család sorsát.
SZTÁRVILÁG
Éppen Cipruson nyaralnak, itt készült a kép is. Az énekes korábban arról beszélt, hogy a neve belekeveredett jó pár botrányba.
Népszerű
Ajánljuk