SZEMPONT
Két, harmincas évei végén járó édesanyával beszélgettünk arról, milyen ma nőként közös családban élni.
SZEMPONT
A sztárpár nehezen viselte, hogy ilyen sok ideig távol voltak a gyerekektől, de élvezték, hogy kicsit kettesben lehettek. Az énekesnő mesélt arról is, hogy mik a távolabbi elképzelései.
SZEMPONT
A nő is megdöbbent, amikor egy pszichiáter megmondta neki, hogy legalább annyira szüksége lenne a segítségre, mint azoknak, akiket támogat. Fogalma sem volt arról, hogy ő is egyfajta függőségben szenvedett mindvégig.
SZEMPONT
Gyakori az a tévhit, hogy a gyerekkori traumáknak azonnali, jól látható hatása van. Az esetek jelentős részében a következmények közvetetten és jópár évvel később jelennek meg.
SZEMPONT
Rengeteg ok húzódhat meg a háttérben, az anyagi függéstől az önbizalomhiányig. És ez nagyon nincs jól így. Vélemény.
SZEMPONT
Ismét megjelent a Forbes 100 legértékesebb száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozást összesítő listája.
SZEMPONT
Idén nyáron először szerveztek élményterápiás tábort kifejezetten kamaszodó állami gondozott lányoknak.
SZEMPONT
A festő édesapa munkái, az egyik - sportoló - kislány serlegei, érmei és zongorája is elégett. A család most ismerősöknél lakik, amíg a házukat nem tudják rendbe hozni.
SZEMPONT
Szétnézhettek egy víztorony tetejéről, megcsodálhatjátok Magyarország egyedülálló ásványmúzeumát, ugrálhattok a Játszóházban, és felülhettek akár tevehátra is.
SZEMPONT
Mindez csak azután volt lehetséges, hogy a 10 hónapos gyereken speciális bőrátültetést végeztek el, nemsokára pedig a szemeit is felnyitják.
SZEMPONT
Igazi idilli, összebújós képet posztolt a sztárfocista az egyik ritka nyugalmas pillanatukról.
SZEMPONT
Mikortól segítsen be a gyerek a házimunkába? Milyen apró feladatokkal kezdjünk? Mik azok, amiket a kisgyerek először el tud magától végezni? Hogyan motiváljuk a gyerekeket, ha fogytán a lelkesedése?
Népszerű
Ajánljuk