hirdetés
A Mi Hazánk Mozgalom blokáddal tiltakozik a Coca-Cola dunaharaszti telephelyénél
A párt egyik tagja facebookos élő közvetítésében azt mondta, hogy folytatják az akciót, „bármi is legyen az ára”.


Elesett a konyhában az idős férfi, 5 napig kólával élte túl, míg rátaláltak
Nem bírt felkelni a padlóról, hát azt fogyasztotta, ami kéznél volt.



A Coca-Cola lecseréli a meleg párokat ábrázoló plakátjait
A szivárványos design marad, de csak üdítős üvegek lesznek a képeken. A cég szerint eredetileg is ez volt a terv.


Mélységesen sértőnek és felháborítónak tartja a Pesti Srácok cikkét a mozgáskorlátozottak szövetsége
„Elvárjuk, hogy a mozgáskorlátozott embereket ne használják fel gyűlöletkeltés céljára, a cikk írója pedig kérjen bocsánatot a kerekesszékes emberektől!” – szól a közleményük.


A Hit gyülekezete kérdéseket intézett a Coca-Colához a plakátkampány miatt
Nyílt levelet írtak, mert szerintük a cég 'megerőszakolja azon fogyasztók lelkiismeretét', akik nem értenek együtt a véleményükkel.


„Tolószékes embereket se szeretnénk mozgólépcsőnyi hirdetéseken nézegetni” – így érvel a Pesti Srácok a Coca-Cola plakátjai ellen
A lap publicistája, Vésey Kovács László hosszú véleménycikket írt a témában.


Az egész világsajtóban téma a meleg párt ábrázoló Coca-Cola plakátok ügye
Boldog István fideszes országgyűlési képviselő bojkottjára külön kitérnek a külföldi lapok.


Reagált a Coca-Cola Boldog István bojkottjára
Úgy gondolják, hogy egy olyan világban, ami az általuk hirdetett értékeken alapul, mindenki felszabadultan, boldogan élhet.


Felháborodás tört ki a budapesti metróban kitett Coca-Cola reklámok miatt
Online petíció indult az azonos neműek közti szerelem elfogadását hirdető plakátok ellen. A BKV is reagált az ügyre.


Zöldség ízű üdítő, kólás kávé – a Coca-Cola legfurcsább termékei
Nem is tudjuk eldönteni, melyik a legjobb... Te tudtál ezekről?


Új ízzel jelentkezett a Coca-Cola, de csak fél évig vásárolhatunk belőle
Ráadásul cukormentes is!


Új ízesítéssel lepi meg a fogyasztóit a Coca-Cola
Az eddigi ízek mellé most egy délies variációt kreáltak.


Szigorú szabályozást vezet be a Coca-Cola – minden magyar középiskolát érint
A középsulik büféiben januártól sok üdítőt hiába keresnek majd a diákok.


Te kibírnád okostelefon nélkül egy évig, ha kapnál érte 28 millió forintot?
A Coca-Cola leányvállalata 100 ezer dollárt ígér azoknak a versenyzőknek, akik teljesítik a kihívást.


Cola dalt írt Csukás István - 50 éve gyártják Magyarországon a Coca-Colát
Csukás István, Cserna-Szabó András, Erdős Virág, Nyáry Krisztián és Parti Nagy Lajos is tollat ragadott a jeles alkalomból.


Aranyos jegesmedvékkel meséli el a Coca Cola szívmelengető reklámjában a karácsony "szabályait"
Mindenkinek követni kellene a jegesmacicsalád példáját!






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!