SPORT
Az izraeliek először játszanak azóta, hogy országuk háborúban áll. Izrael csapatkapitánya, Eli Dasa egy elrabolt focista cipőjét mutatta meg a meccs előtti sajtótájékoztatón.
SPORT
Épp volt a külügyminiszter farmersortjának zsebében 80 ezer forint, amiből kifizette a méregdrága sneakert. Azt mondta, mindig készpénzzel fizet.
SPORT
A fiatal üzletember szerint a közösség ereje nélkül nem kerülhettek volna meg az értékes lábbelik.
SPORT
A Nike Louis Vuitton Air Force 1 Low Virgil Abloh márkájú lábbelit egy nyitott vitrinből emelték el a tolvajok.
SPORT
A cipők esetében nem elhanyagolható a kinézetük - azonban nagy ára lehet, ha csupán ez alapján döntesz. Mutatjuk, hogy mikre érdemes figyelni!
SPORT
Az elfogott gyanúsított lett állampolgár, és kiderült, illegálisan tartózkodik Magyarországon.
SPORT
Egyszerűen kivették a vitrinből a méregdrága csukát, majd kisétáltak vele a boltból. Balázs 300 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel.
SPORT
A gyanú szerint a gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó vállalkozás a jogosulatlanul felírt közel 3 ezer darab gyógycipő után több mint 162 millió forintot igényelt vissza a NEAK-tól.
SPORT
Szerinte Pachert Balázs nem is pénzért, sokkal inkább a reklámért ment a műsorba, amit meg is kapott és ehhez gratulált is neki.
SPORT
Lyukas cipőben jelent meg egy kampányeseményen a királynőnél is gazdagabb Rishi Sunak. A szakértők szerint a százmilliókkal rendelkező politikus egyáltalán nem hiteles.
SPORT
Nincs két éves az RTFKT, de máris a Nike-család tagjának számít. Az amerikai sportszeróriás pedig ezzel megkezdte a terjeszkedést a metaverzumokban.
Népszerű
Ajánljuk