SZEMPONT
„Én vagyok a bizonyíték arra, hogy téved” – írta többek közt Gáspár Sándor. Erős mondatok egy cigány származású magyar értelmiségitől, a Lázár-beszéd sokaknál kiverte a biztosítékot.
SZEMPONT
Hajdú Péternek öntötte ki a lelkét a Sztárbox döntőse. A családi drámák és a nagyapja betegsége is átformálta a gondolkodását.
SZEMPONT
A Hazajáró című műsorban hasonlították össze a múltbeli dicső magyar családokat a jelennel, amiben szerintük „már szinte csak cigányok élnek”.
SZEMPONT
A humorista évekkel ezelőtt kapta meg az elismerést, most azonban nagy port kavart egyik megjegyzése. A botrány után a közmédia is lépett, és határozottan elhatárolódott tőle.
SZEMPONT
A humorista Gulyás Márton műsorában a romákat „dakotáknak” nevezte, és azt állította, hogy a 80-as években a moziban tetvesek lettek, ha együtt ültek be velük a filmekre.
SZEMPONT
Az előző polgármester szerint utódja jó szakemberektől akar megválni, a helybéli romák ugyanakkor úgy gondolják, hogy 34 év után most új korszak kezdődhet az Észak-Magyarországi településen.
SZEMPONT
Egy békési vendéglős Budapestre utazott, hogy 250 liter csülkös babgulyást főzön a gáton dolgozóknak
Ásós Géza és csapata 400 embert etet meg a saját, jól bevált receptjével készült étellel.
SZEMPONT
Ugyanakkor a roma közönség pedig gyakran csalódott volt, amiért zenéje nem hordozott magában eléggé cigányos jegyeket.
SZEMPONT
Az énekes azt mondta a gyermekének, hogy készüljön fel, mert ilyen megjegyzéseket még hallhat, de ezek butaságok, és ő pont ezért ne mondjon rosszat senkire, legyen mindenkivel elfogadó.
SZEMPONT
Az eset miatt mind a Roma Szeretetszolgálat, mind a hely tulajdonosa feljelentést tett. Utóbbi szerint az üzlet rendszerét feltörték.
SZEMPONT
A mulatóssztár szerint „valamit jól csinálnak”, hisz már 12 éve együtt vannak, és három gyereket nevelnek.
SZEMPONT
Az amerikai cigányok úgy tartják, ha valaki nem kel el 18 éves koráig, akkor már nem is fog.
SZEMPONT
A brit vándorcigányok között akinek ennyi idős korában még nincs párja, azzal valami nem stimmel.
SZEMPONT
Sokan azt remélik, a munkaerőhiány végre megmenti a nincstelenségben tengődő tömegeket, köztük a romákat. Számos cégnél viszont még mindig ódzkodnak a cigány emberektől, még ha találni is pozitív példákat.
SZEMPONT
Két éve mondta ki a bíróság, hogy jogtalanul vette el a gyámhivatal Takács Barbara gyerekeit, de azóta sem sikerült túllépniük a traumán.
SZEMPONT
Míg a 2010 előtti kormányok inkább az iskola falain belül próbálták valahogy enyhíteni a gyerekek közötti társadalmi különbségeket, addig az elmúlt hét év sokkal inkább a szegregációt fenntartó, második esély típusú programokról szólt egy kutatás szerint.
Népszerű
Ajánljuk