HÍREK
A szabályt szegő utas a szabadságjogaira hivatkozva tagadta meg a maszk felvételét, majd káromkodni kezdett, és még a rendőrökkel is agresszív volt.
HÍREK
Szerinte nem ő volt a vétkes és nem érti, miért került elő megint ez az ügy. Túlzásnak tartja, hogy az ügyészség többek között börtönbüntetést javasolt.
HÍREK
Szerinte Berki Krisztián soha nem veszélyeztetné más emberek életét, arról nem is beszélve, hogy ő, a mindene, ott ült mellette. Úgy véli, hogy a férfi nem kockáztatná az ő testi épségét.
HÍREK
Utasként ült a járaton, amikor arra kérte a két új felszálló fiatalt, hogy vegyenek fel maszkot. Vitatkozni kezdtek, amit leszállás után is folytattak, ezután késelte meg egyiküket.
HÍREK
A sofőr vészfékezett, így nem ütötte el a kisfiút. A busz egyik utasa viszont megsérült, kórházba kellett vinni.
HÍREK
Három hétig ingyen lehet közlekedni a kikötő és a városháza között Európa első menetrend szerinti önvezető buszán.
HÍREK
Az új járművek a dél-budai térségben, XI. és XXII. kerületi vonalakon kezdik meg a munkájukat, kiváltva ezzel több régi járművet.
HÍREK
A busz jobbra kanyarodott a Hauszmann Alajos utcába, az egyenesen haladó rolleres pedig nem tudott megállni, és a jármű alá csúszott.
Népszerű
Ajánljuk