KÉK HÍREK
Előzés közben nem tudta az úton tartani az autót Debrecen határában, és nekiütközött a szemből érkező kocsinak. A vétlen autó két utasa szörnyethalt.
KÉK HÍREK
A főváros születésnapja alkalmából újra kigördült a Bulivillamos a pesti éjszakába. A fedélzeten a LavaLava csapata zenélt.
KÉK HÍREK
A történet még egy korábbi buliban kezdődött, ahol az egyik későbbi áldozat felajánlotta, hogy eladja a maradék pálinkáját, majd elszámol vele. Ebből viszont nem lett semmi, amit a család nem hagyott annyiban.
KÉK HÍREK
Bár a szülők néhány éve elváltak, közös gyerekeik, Vittorio és Beatrice boldogan pózoltak a nagymamájukkal.
KÉK HÍREK
Különleges fényfestés és DJ-szett fogadja majd a betérőket pénteken és szombaton 22 óra után.
KÉK HÍREK
A folyó egy délebbi szakaszán ki tudtak úszni, de három embert kórházba kellett szállítani. A rendőrség még vizsgálja a pontos körülményeket.
KÉK HÍREK
Idén 50 helyszínen több mint 1000 programmal várják a Hajógyári-szigetre látogatókat. Kylie Minogue-on és Liam Gallagheren kívül többszáz hazai és külföldi művész gondoskodik a felhőtlen szórakozásról.
KÉK HÍREK
A bulit leállították, a szórakozókat pedig hazaküldték. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történeteket.
KÉK HÍREK
Budapest újraválasztott főpolgármestere kiengedte a gőzt kicsit egy olyan előadóval, akitől a szarkasztikus politikai megnyilvánulások sosem voltak idegenek.
KÉK HÍREK
Két nap máris elrepült az idei EFOTT-ból, de a legnagyobb bulik még hátra vannak. Fotóriport a teljesen felforrósodott Velence-tó partján bulizó egyetemistákról.
KÉK HÍREK
Júniusban az Ötkert nevű szórakozóhelyen biztonságiak dobták ki a Tisza Párt politikusát, miután verekedésbe keveredett. Erről is szó volt a hétfő reggeli kormányinfón.
KÉK HÍREK
A missouri asszony a garázsban található Mountain Dew-t ütötte fel egy kis gyomirtóval. A férjnek az üdítő szokatlan íze lett gyanús.
KÉK HÍREK
Kollár Steve elárulta, hogy bár találkozott Magyar Péterrel a buliban, de a dolgok oly gyorsan történtek, hogy alig tudta követni.
KÉK HÍREK
Azt egy olyan egyesület rendezvényén állították, amelyik a megválasztott polgármester ellenfelét támogatta, ezért kellett pusztulnia a fának.
KÉK HÍREK
A Fidesz legnagyobb rendezvénye előtt egy nappal a fiatal TISZA-szimpatizánsok vehetik be a szigetet. Nem az lesz az egyetlen rendezvényük az elkövetkező időszakban.
KÉK HÍREK
Egészen a Keleti pályaudvarig kisugárzott a fiatal zenész történelmi fellépése. Egy utcazenész villantott egy mini tribute-koncertet.
KÉK HÍREK
Edina szeretett dédnagymamája pedig 93 éves lett. Megadták a módját a dupla születésnapnak.
Népszerű
Ajánljuk