BUDAPEST
A pályázóknak két különleges elvárásnak kellett eleget tenni. Budapestről kellett fogalmazni, csupán 100 szó segítségével.
BUDAPEST
A héten ismét Műegyetemi Állásbörze - október 10-én nyílik a hazai legrangosabb, ingyenes álláskereső rendezvény.
BUDAPEST
... és a csapatunk minden tagja újrázna akár, annyira élvezte a versenyt. Pedig nem is ment minden simán!
BUDAPEST
Bejártuk a csodaszépen felújított és nemrég átadott Budai Vigadót. Mutatjuk, milyen lett belül!
BUDAPEST
10 éves lett az Újpestet Budakalásszal összekötő híd, nem mindennapi módon emlékeztek meg róla.
BUDAPEST
A legelső happening után nem állt meg az élet, a Mindspace csapata és az időközben csatlakozott lelkes ötlet-pártolók folyamatos pörgésben tartják az újjáéledt Rákóczi teret és környékét.
BUDAPEST
A Magyar Úszó Szövetség meghívására érkezett a fővárosba, és már a Duna Arénát is felkereste.
BUDAPEST
Sokféle mindenmentes és allergénmentes alapanyagból válogathatsz, hozzá egészséges, finom kiegészítőket kínálnak, a teától a salátáig, a szörpöktől az édességig.
BUDAPEST
Valószínűleg nem tart már sokáig az alacsony vízszint, még egyszer megörökítettük a ritka jelenséget.
BUDAPEST
Ez az egyszerű mondat sok évtizeden keresztül egészen pontos instrukciónak számított Budapesten - ugyanis ki-ki attól függően gondolt egy-egy köztéri órára, hogy melyik közelében élte életét.
Népszerű
Ajánljuk