hirdetés
Három holttestet találtak egy budai lakásban, az egyik egy kisgyereké volt
A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz.


Szeméttelepre épült a kedvenc budai parkunk
A 70-es évek óta üdítő színfolt a mocsaras szemétdombból született a Bikás-park.



Elnézést, építenék Önöknek egy fogaskerekűt. Ingyen!
Óriási önbizalommal kezdte meg egy svájci cég a fogaskerekű építését, ám legalább ekkorát buktak is vele. Budapest és az építést vezető mérnök viszont nagyon jól járt az új vasúttal.


Már idén megnyílhat az első dunai szabadstrand a Római-parton
Már csak a jogszabályt kell módosítani, amely szerint Budapesten tilos a Dunában fürdeni.


Már épül Buda legnagyobb bevásárlóközpontja - két év múlva nyit az Etele Plaza
180 üzlet, éttermek, kávézók, mozi és fitneszterem is lesz többek között a hatalmas komplexumban.


Tűz volt Békásmegyeren, 1400 háztartásban nincs áram
Egy családi ház tetőszerkezete kapott lángra, a tűzoltás idejére áramtalanítani kellett egy nagyfeszültségű vezetéket.


Több autó karambolozott a budai Slachta Margit rakparton - nagy a torlódás
Két idős embert a tűzoltók szabadítottak ki a roncsokból, összesen hárman sérültek meg a balesetben.


Megszavazták: drágább lesz a parkolás Óbudán és még több helyen kell fizetni
A Flórián tér kivételével emelkednek a tarifák az eddigi fizetős parkolási övezetekben Óbudán, valamint kialakítanak egy új fizetős övezetet is.


4,4 milliárd forintért vette meg a budai szuperkórház telkét a kormány
Az állam megszerezte az eddig magántulajdonban álló telket, ahova a létesítményt megépítését tervezik.


Szokatlan flashmobbal lepték meg a járókelőket a Vigadó téren
Két gyönyörű magyar lány csilingelő énekhangjára lepték el Duna-korzót a mosolygós néptáncos párok. A villámcsődület osztatlan sikert aratott a turisták körében.


150 évvel ezelőtt koronázták magyar királlyá Ferenc Józsefet
A kiegyezés eseményeként 1867. június 8-án a Lánchíd pesti hídfőjénél, a koronázási dombon tartották azt a ceremóniát, melyen I. Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázták. A történelmi eseményt a Budapest Gyűjtemény korabeli képeivel mutatjuk meg.


Egy kor, amiben a Duna közepén őrölték a gabonát
Ki hinné, hogy még az 1860-as években is kelepelő hajómalmok lepték el a Dunát Óbudától egészen a Margit-sziget déli csücskéig? Pedig ez volt a helyzet.


Nem a megszokott módon láthatod Budát ezeken a látványos fotókon
Ha kivilágított városképek, akkor sokan a megszokott épületekre, hidakra gondolnak. De vannak olyan helyek, részletek, amelyek legalább annyira szépek.


Különleges archív képek az éppen 143 éves Budapestről
A közgyűlés határozata alapján 1873. november 17-e a főváros születésnapja. Idézzük fel a múltat néhány ritkán látott fotóval!


Egész Buda ezt a kiskutyát keresi
Több kerületben is látták a kis négylábút, aki már hetek óta bolyong a fővárosban.


A tabáni vendéglős, akit Krúdy is megénekelt
A belbudai vendéglők és kiskocsmák életét felidéző cikkben megismerhetitek Krúdy öreg pincérének az életét is.






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x