SPORT
A londoni játékok aranyérmese 15 éves volt Csollány olimpiai győzelmének idején, jó kapcsolatban voltak.
SPORT
A 63 évesen elhunyt díszlet- és jelmeztervező olyan sikerfilmekben dolgozott, mint az Üvegtigris 3., A feltaláló, A Viszkis, Made in Hungária, Kontroll, Meseautó, Sátántangó, vagy az Aranyélet című magyar sorozat.
SPORT
„Soha nem láttalak meghalni, most becsaptál minket, megcsaltál minket, de nem menekülsz, utánad megyünk te betyár, te örök Rózsa Sándor, nyugodj békében” - mondta Bodrogi Gyula búcsúztatójában.
SPORT
A zenész emlékére a Városligeti Műjégpályán hétfőn délutántól az Omega dalai fognak szólni - jelentette be a főpolgármester.
SPORT
Nagyon sok a halálos áldozat, és a hátrahagyott családtagok és barátok pedig összezavarodottak, tanácstalanok és tehetetlenek. Úgy vélekedett, hogy a halálesetek nagy része az oltással elkerülhető lett volna.
SPORT
A különleges búcsúztatáson az ünnepelt a parádé szerenád nevű részében három zenés művet kérhetett. Az előadást a leköszönő politikus megilletődve fogadta.
SPORT
Tóht Gabi, Dér Heni és Gál Csaba Boogie is a közösségi oldalaikon búcsúztak a 37 évesen elhunyt énekesnőtől.
SPORT
Felkeresi útja során Kassa és Eperjes városát is. Szeptember 15-én közös imádságot mond a püspökökkel, majd szentmisét tart a sasvári pálos kegyhelyen.
SPORT
A világ egyik legjobb futballistája nem bírt az érzelmeivel, amikor 21 év után elbúcsúzott klubjától.
SPORT
„Egy darabig biztosan nem látnak majd a medence partján. Persze a versenyeket követni fogom, de most már azon kell gondolkodnom, hogy szeptemberben ne keljek fel hajnali ötkor” - mondta a visszavonuló sportoló.
SPORT
Plakátokon idézik fel az elmúlt közel két és fél évtized meghatározó pillanatait a 4-6-os villamos vonalán, „Köszönjük a 23 közös évet!” címmel.
Népszerű
Ajánljuk