A NAP SZÉPE
Több mint 180 órányi hangfelvételt rögzítettek, amely többek között a gyerekeivel és a barátjával történt beszélgetéseket is tartalmazta.
A NAP SZÉPE
Vagy Britney Spearsnek, ha már itt tartunk, aki a hírek szerint épp most törölte az Instagramját. A két nőben egy dolog közös: nyilvánosan többször is kiborultak az utóbbi időben. Tehetnek róla? Tehetnek ellene? Jó vége lesz ennek?
A NAP SZÉPE
Az apja hivatalosan is lemondott a gyámságáról, ezért már nem volt akadálya az eljegyzésnek.
A NAP SZÉPE
A házvezetőnő szerint az énekesnő rosszul tartotta a kutyáit, így amikor az egyik állatnak orvosi segítségre volt szüksége, nem vitte már vissza őket Britneyhez, aki ezen nagyon kiakadt.
A NAP SZÉPE
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor történik meg a gyámság átadása, de már ez is nagy lépés az ügyvédek szerint.
A NAP SZÉPE
Merész poszttal jelentkezett az énekesnő, aki bíróságon szeretné visszakapni az önrendelkezési jogát.
A NAP SZÉPE
Nemrég még „boldog” volt, most az apját akarja rács mögött látni. Mi történt pár hónap alatt?
A NAP SZÉPE
A popsztár nem beszélhetett a tárgyaláson, amin a gondnokságáról döntöttek, később apja dönthetett még arról is, hogy teherbe eshet-e.
A NAP SZÉPE
Az énekesnő húga is megtörte a csendet, és többek közt régi pályatársa, Christina Aguilera is megszólalt az ügy kapcsán.
A NAP SZÉPE
A filmben több érdekesség is kiderül az énekesnőről, aki arról is beszél: őt nem a lemezkiadók tartják sakkban, mint elődeit, hanem a közösségi média.
A NAP SZÉPE
Megpróbáltunk utánajárni, hogy hol tart most az énekeső kiszabadításáért harcoló ügy, és mi van a háttérben.
A NAP SZÉPE
„A minap otthon voltam egyedül, és sírni kezdtem". Az énekesnő megható sorokkal mondott köszönetet közösségi oldalán.
A NAP SZÉPE
„Tisztában vagyok vele, hogy ezekben az időkben a rendszerszintű nőgyűlöletből és rasszizmusból profitáltam, amit nagyon bánok” - közölte az énekes.
Népszerű
Ajánljuk