HÍREK
Két iskolát kellett kiüríteni hétfőn az újabb bombariadó miatt. A fenyegetés most is vaklárma volt.
HÍREK
Kiderült, hogy az anya halálának ügyében az apját hallgatták ki gyanúsítottként. A fiú célja az volt, hogy társai ijedjenek meg.
HÍREK
A rendőrségre január 23-án késő délután érkezett bejelentés, hogy két szegedi és két hódmezővásárhelyi iskola elektronikus postafiókjába fenyegető e-mailek érkeztek.
HÍREK
Információink szerint a Közép-Pesti Tankerületi Központ épületét is átvizsgálták, de nem találtak robbanószert.
HÍREK
13 budapesti és 31 vidéki intézmény kapott fenyegető tartalmú e-mailt. Az eddig átvizsgált épületekben a rendőrök robbanószert, vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtak.
HÍREK
Egri Tankerületi Központ igazgatója azt mondta, hogy egy helyi általános iskola ugyanolyan fenyegető levelet kapott, mint amit múlt héten több intézmény is.
HÍREK
Kevesebb mint egy héttel az országos nagy bombafenyegetés-hullám után. Rendőrök vizsgálták át az épületet.
HÍREK
A fenyegetéssorozat nagyon hasonlított a múlt heti magyar esetekhez. A fenyegetettséget alacsony szintűnek minősítették.
HÍREK
A Békés vármegyei rendőrök alig egy nap alatt elfogták a 15 éves fiút, aki azt mondta: a bombafenyegetést azért találta ki, mert nagyfiúnak akart látszani a lány előtt.
HÍREK
Január 23-án bombariadós fenyegetések érkeztek 292 magyar oktatási intézménybe, melyek közül 273 Budapesten, 19 pedig vidéken található.
HÍREK
A mozgalom Pintér Sándor belügyminisztertől és Rogán Antal polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő minisztertől vár válaszokat.
HÍREK
Sebestyén Balázs péntek reggeli műsorában mesélt arról, hogy fiatalkorában bombariadót csinált a saját iskolájában. Akkoriban ez szerinte gyakori „csínytevés” volt a diákok körében.
HÍREK
Az énekesnő és gyerekei egy órával azután nyugodtak csak meg, hogy hazaértek. Annyira siettek, hogy még a srácok táskája is a suliban maradt.
HÍREK
A bombariadó miatt sokan az iskolában hagyták a holmijuk egy részét, köztük a jegyeket és bérleteket. Ezért holnap délig ezek nélkül utazhatnak a diákok.
HÍREK
A kibervédelmi szakértő szerint komolyan kell venni a csütörtöki bombafenyegetéseket. Ezzel szemben úgy látja, hogy a politikusok ebben az ügyben is csak a saját érdekeik szerint kommunikálnak.
HÍREK
Volt szülő, aki a sajátján kívül egy másik gyereknek a felügyeletét is elvállalta, amíg érte jönnek a saját szülei, és akadt iskolaigazgató, aki abban bízott, csak durva tréfáról van szó, bár hozzátette: az ördög nem alszik. Helyszíni riportunk.
HÍREK
Egyetlen robbantással fenyegetett épületben sem találtak robbanószert a rendőrök. Háromszáznál is több intézményt vizsgáltak át.
Népszerű
Ajánljuk