OLIMPIA
Az ökölvívót azért zárták ki, mert szándékosan lefejelte ellenfelét. Ezután sokáig nem tudott beletörődni a verségbe. Igaz, az ülősztrájkot egyszer megszakította, mert ki kellett mennie a mosdóba.
OLIMPIA
Annyira örült a győzelmének, hogy közben lesérült egy ír bokszoló az olimpián, vissza kellett lépnie
Aidan Walsh akkorát ugrott örömében, hogy kificamodott a bokája, végül bronzérmet szerzett.
OLIMPIA
Az 57 kilogrammban szereplő Gálos Roland első mérkőzésén kikapott, így búcsúzott a tokiói olimpia ökölvívóversenyétől, melynek egyetlen magyar indulója volt.
OLIMPIA
Caden James csak egy éve kezdett el bokszolni, de máris jóval idősebbekkel képes szembeszállni a ringben.
OLIMPIA
A 37 éves orosz Szergej Kovaljovot Jamie Frontz amerikai színésznő súlyos bántalmazása miatt ítélték el. Az ügyészséggel kötött vádalku nyomán úszta meg a letöltendő büntetést.
OLIMPIA
Bridger Walker szinte az egész világ tiszteletét és csodálatát kivívta magának azzal, hogy szembeszállt a húgára támadó kutyával.
OLIMPIA
Két dél-afrikai bokszoló mérkőzött volna a címért, ám az egyikük hamar rövidre zárta a meccset.
OLIMPIA
Harcsa Norbert profi ökölvívó éppen mérlegelésre tartott, amikor egy keservesen síró fiúba botlott. Csodás hőstettet vitt véghez.
Népszerű
Ajánljuk