HÍREK
A főpolgármester egyértelművé tette: nem vesz részt a Békemeneten, de a TISZA Párt Nemzeti Menetén sem lesz ott. De kiderült, mit fog csinálni csütörtökön ezek helyett.
HÍREK
A két testvér azért volt éppen New Jersey-ben, mert a húguk esküvőjére készültek, ahol vőfélyek lettek volna.
HÍREK
A World Naked Bike Ride résztvevői így ünnepelték a test szabadságát, egyúttal kiálltak a kerékpárosok jogai mellett és tiltakoztak a globális olajfüggőség ellen. Fotósunk a helyszínen volt, és megörökítette a pucér tekerés legjobb pillanatait!
HÍREK
Illés Adorján elmesélte, miért döntött úgy, 32 évesen otthagyta jól fizető állását, hogy biciklire pattanva bejárja a világot. Arról is beszélt, milyen élményeket szerzett utazása során, és milyen érzés volt négy év után hazatérni.
HÍREK
Sokan triciklis képekkel poénkodtak, mások egy már ismert mémet alakítottak át, többen pedig az előző amerikai elnököt is belevették a vicces posztokba.
HÍREK
Elmondásuk szerint tavaly január óta kb. 1,5 millió forintnak megfelelő összeg maradt a zsebükben azután, hogy eladták a kocsijukat.
HÍREK
Május 6-án Budapestről indul a 105. Giro d'Italia mezőnye. A Grande Partenza, azaz a Nagy Rajt során három nap alatt három magyarországi szakaszon csap össze a mezőny, amelyben három magyar kerékpáros is ott lesz.
HÍREK
Az útvonaltervező az összes fővárosi kerékpárutat, míg a vidékieknek körülbelül a 80 százalékát tartalmazza, de várhatóan heteken belül ez is teljessé válik.
HÍREK
Békési Zoltán a faültetéshez szükséges összeg összegyűjtése mellett a kerékpározás népszerűsítéséért is teker.
HÍREK
Az összes munkálattal valószínűleg csak 2023-ra végeznek, de a déli szakasz már idén teljesen járható lesz.
HÍREK
A Magyar Közút arra kéri a közlekedőket, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kövessék ezeket a rossz példákat, amiket a KRESZ is egyértelműen tilt.
HÍREK
A Mátrába és a Bükkbe is indít nyáron olyan járatokat a Volánbusz, amiken kerékpárt lehet szállítani
Egy-egy járatra csak három biciklit lehet feltenni.
HÍREK
A nyolcéves Logane Miller elkápráztatta orvosait és környezetét: a megpróbáltatások ellenére boldog, és aktívan sportol.
Népszerű
Ajánljuk