SZTÁRVILÁG
A 62 éves korában elhunyt Palotai Zsolt szombaton a Merlin Színházban lépett volna fel, de a tervezett szettet kénytelen volt lemondani.
SZTÁRVILÁG
Az ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt emelt vádat az egyik Tolna vármegyei kórház orvosával és ápolójával szemben, akiknek szerdán kellett megjelenniük a Szekszárdi Járásbíróságon.
SZTÁRVILÁG
A család teljesen tehetetlennek érezte magát. Többször is betelefonáltak a mentőknek, még autóval is megpróbálták elvinni a kórházba a beteget, de a nő nem bírt már felülni sem.
SZTÁRVILÁG
Így már négy megyében lehet az új ügyeletet hívni, a többiben pedig fokozatosan fog életbe lépni az új rendszer.
SZTÁRVILÁG
A férfi meghízott, felpuffadt, még a szemét is nehezen nyitja ki, de mivel nem bízik a moszkvai orvosokban, ezért az Egyesült Arab Emírségekből érkezett hozzá szakember.
SZTÁRVILÁG
A perui férfi együtt is élt a mumifikálódott holttesttel, ami becslések szerint 6-800 éves lehetett.
SZTÁRVILÁG
A düsseldorfi beteg még 2013-ban csontvelőátültetésen esett át. Mára kutya baja, és a leukémiának is búcsút intett.
SZTÁRVILÁG
A kórházban a mentőápolók a rendőrségnek tagadták a bűncselekmény elkövetését, az ellopott pénzt önként nem adták át, azt azonban egyikük nadrágzsebében megtalálták.
SZTÁRVILÁG
A Grammy-díjas angol metálénekes megható sorokkal köszönte meg rajongói kitartását és szomorúan számolt be arról, hogy milyen állapotban van jelenleg.
SZTÁRVILÁG
Karácsony előtt vetett véget az életének az idős férfi, aki információk szerint egy infúziós állvánnyal törte ki a szoba ablakát.
SZTÁRVILÁG
Kínában most következik be az, ami Észak-Olaszországban 2020 februárjában. Ha szerencséjük van, gyengébb vírus söpör végig rajtuk, a pesszimista becslések szerint milliók halhatnak meg.
SZTÁRVILÁG
A betegek haza vagy a fizetős szakápolási központokba kerülhetnek egy törvényjavaslat szerint.
SZTÁRVILÁG
Az egykori legendás focista és szövetségi kapitány állapota már a múlt héten is kritikus volt.
Népszerű
Ajánljuk