KÖZÖSSÉG
A videón sápadtnak és megviseltnek tűnő amerikai elnök azt közölte, hogy jobban van, és hogy az elkövetkező néhány napban derül ki, hogy milyen lépésekre van még szükség.
KÖZÖSSÉG
Az aktív fertőzöttek száma 22 081. A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsa, és ne hagyja, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat - közölték.
KÖZÖSSÉG
Közel 34,8 millióan fertőződtek meg és 24 millióan gyógyultak meg. A legtöbb nyilvántartott fertőzött az Egyesült Államokban van, 7.3 millió a regisztráltak száma, míg például Kínában 90 ezren vannak.
KÖZÖSSÉG
Más, meg nem erősített források szerint az elmúlt 24 órában aggasztó lett az elnök állapota, és a következő két nap kritikus lehet.
KÖZÖSSÉG
A virológus szerint a szennyvízminták alapján előre látható, hogy növekedni fog a betegek száma, ha a kormány nem változtatja meg a járványkezeléssel kapcsolatos mostani döntéseit.
KÖZÖSSÉG
„Beszállok, de gyorsan álljanak el innen, mert meglát az asszony!” – kérte a kiérkező mentősöket.
KÖZÖSSÉG
Napi 100-120 megkeresése van a szülőktől, legnagyobb része a nátháról szól, közben pedig elvész a valódi beteg. Szerinte felesleges tíz napig otthon tartani egy gyereket, ha nincs koronavírusra utaló tünete.
KÖZÖSSÉG
„Csak az intenzív osztályról 12 fő fog elvezénylődni, ami egyben azt is jelenti, hogy valószínűleg az eddigi kapacitást megfelezik, műtéteket állítanak le, betegeket küldenek máshova”– írja posztjában.
KÖZÖSSÉG
Embertelenek a körülmények, úgy érzi, otthon gyorsabban felépülne, mint a kórházban. Videót is készített, hogy megmutassa, milyen a kórtermük.
KÖZÖSSÉG
Rusvai Mikós szerint most inkább gazdaságvédő, mint egészségvédő intézkedések vannak, és ha nem lesznek szigorítások, akkor sokkal több lehet a beteg és a vírus miatt elhunyt is.
KÖZÖSSÉG
Az autós egy fekvő embert látott meg, amit jelentett. Ám a további segítségnyújtást meglepő stílusban utasította el.
KÖZÖSSÉG
Az ügyészség szerint az ápoló kihasználta, hogy a beteg a neki beadott gyógyszerektől elkábult, és ekkor támadt rá. A férfit szerdán letartóztatták.
KÖZÖSSÉG
A háromgyermekes, rákkal küzdő édesanya nagyon boldog, hogy ilyen sokan segítettek összegyűjteni a pénzt az immunterápiára.
KÖZÖSSÉG
Hegedűs Márta méhnyakrákkal küzd, az egyetlen esélye a gyógyulásra egy immunterápia lehet, amely 16,8 millió forintba kerül. Fantasztikus összefogással azonban ennél is többet gyűjtöttek a családjának alig 25 óra alatt.
KÖZÖSSÉG
Életét annak köszönhette, hogy tavaly májusban álmában érte egy váratlan görcs, amitől kiesett az ágyából és beverte a padlóba a fejét.
Népszerű
Ajánljuk