SZTÁRVILÁG
Az énekes azon akadt ki, hogy ByeAlex azt mondta, nem tartaná ízlésesnek és hitelesnek, ha idősebb korában is koncertezne.
SZTÁRVILÁG
A rapper „rettenetesen álszentnek” tartja az énekesnőt, aki állítása szerint arra kérte Fluort, hogy mindig hívja fel, mielőtt posztolna róla valamit.
SZTÁRVILÁG
A stylist kiakadt a rezsiköltségek miatt, a kormánypárti műsorvezető pedig azonnal ráharapott a témára.
SZTÁRVILÁG
„Biztos volt valaki az Erzsébet hídon, aki hasonlított Szájer Józsefre, és őrá gondolhatott a miniszerelnök úr” – reagált lapunknak a Tusványoson elhangzottakra Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke is.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető szerint olyan nullás méretre fogyott le, mint azok az elnyújtott babák, amiket a tervezők rajzolnak.
SZTÁRVILÁG
Pedig a francia színész az orosz elnök nagy rajongójának és barátjának számított, 2013-ban orosz állampolgár is lett. Most az ukránoknak ajánlja koncertje bevételét.
SZTÁRVILÁG
Korábban Bakács azt mondta, szomorúnak tartja, hogy Puskás Peti televíziós figura lett, hiszen ők a Megasztárban előadóművészeket próbáltak keresni.
SZTÁRVILÁG
Elmondta azt is: azért vette le Facebookről a politikus apaszerepén élcelődő bejegyzést, mert nem tudott rendet tenni a gyalázkodó kommentek között.
SZTÁRVILÁG
A szélsőbalos nézeteiről híres amerikai szenátor beszólt a szupergazdagoknak, Musknak több se kellett.
SZTÁRVILÁG
„Azt mondják Árpa Attilára, hogy színész. Akkor mi vagyok én?” – nyilatkozta a napokban Cserhalmi.
SZTÁRVILÁG
„Annyira fáraszt már ez a stigma! Vajon a borozással miért nincs ekkora problémájuk az embereknek?” - írta egy kommentelő.
SZTÁRVILÁG
Fehér Martin azt mondta, Király Viktortól elfogadná a kritikát, de az énekesnőtől nem, mert szerinte Gabi nem tudta volna jobban elénekelni azt a dalt, amivel ő színpadra lépett.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai férfi azt állítja, a „fiatal szemeket” akarta megvédeni a lányoktól, akik szerinte túl sokat mutattak magukból a tengerparton.
Népszerű
Ajánljuk