SZTÁRVILÁG
A celeb közel egy éve halt meg, özvegye, Mazsi, eddig nem engedte meg Júliának, hogy lássa fia boncolási jegyzőkönyvét.
SZTÁRVILÁG
Egyre több kritikus megjegyzést kap. Sokakat az zavar, hogy látszólag túl hamar tette túl magát Berki Krisztián halálán.
SZTÁRVILÁG
Párjával egy luxusvillát béreltek ki. Ez idén már a második külföldi útjuk, januárban Zanzibárba látogattak.
SZTÁRVILÁG
Egy nyaralós bikinis fotó után többen is arra tippelnek, hogy nem valódiak a domborulatok.
SZTÁRVILÁG
A pár egyik ismerőse azt mondta, hogy Krisztián már hetek óta gyanakodott, nagyon maga alatt volt.
SZTÁRVILÁG
„Elképesztő az összhang közte és a férfi között, izzott köztük a levegő” – írták a lesifotó mellé.
SZTÁRVILÁG
Mazsi az év elején Zanzibárba utazott új párjával, minderről pedig a közösségi oldalán is részletesen beszámolt. Júliának ez már sok volt.
SZTÁRVILÁG
A minap egy rejtélyes posztban jelentkezett be egy láthatóan nem téli környezetből, de nem árulta el, pontosan hol is vannak.
SZTÁRVILÁG
Mayer Júlia hosszú ideje nem látta már kisebbik unokáját, ezért jogi úton próbálja megoldani a láthatást.
SZTÁRVILÁG
Berki Krisztián özvegye azt mondja, számára még mindig felfdolgozhatatlan párja halála. Azért nem tesz meg dolgokat, mert nem képes rá. Berki Mazsi a Palikék Világa by Manna című műsor szilveszteri adásában beszélt az érzéseiről.
SZTÁRVILÁG
Hiába hívta Mazsit karácsonykor Berki Krisztián édesanyja, aki nem tudja, mikor láthatja az unokáját
Mayer Júlia azt állítja, menye túl elfoglalt ahhoz, hogy néha elvigye hozzá a kis Emmát, akinek még a karácsonyi ajándékát sem tudta odaadni az asszony.
SZTÁRVILÁG
Az özvegy szűk családi körben tölti az ünnepet, szeretne minden pillanatot kihasználni, amit a kislányával tölthet.
SZTÁRVILÁG
Ezt a pénzt az édesapjánál tartotta a májusban elhunyt celeb, Berki Ferenc ebből rendezte fia tartozásait.
Népszerű
Ajánljuk