KÉK HÍREK
Most Belgiumban ápolják a román orvost. A karácsonkői tűzben 10 Covid-19-ben szenvedő beteg vesztette életét: egyelőre nem tudni, hogy égési sérülések vagy füstmérgezés miatt. Életben maradt hat társukat az éjszaka folyamán egy új jászvásári mobilkórház intenzív osztályára helyezték át.
KÉK HÍREK
A kormány már március óta intézkedhetett volna a férőhelyek bővítése érdekében, azonban ezt eddig nem tette meg. Már tüntettek is a belga egészségügyi dolgozók.
KÉK HÍREK
Szinte leáll minden. A távmunka kötelezővé válik ott, ahol ez megoldható, az iskolák átállnak távoktatásra. Számos üzlet és minden kulturális és sport létesítmény is bezár.
KÉK HÍREK
Először találkozott a volt király és házasságon kívül született lánya, Delphine hercegnő a perük óta
Idén január végén II. Albert ügyvédjei útján bejelentette, hogy az apasági teszt eredménye szerint ő a biológiai apja Delphine Boelnek.
KÉK HÍREK
Belgiumban katasztrofális a helyzet: hamarosan megtelhet az összes intenzív ágy, nincs elég orvos, sem elegendő teszt.
KÉK HÍREK
Az ország keleti felében található Liege-ben az intenzív osztályok 60 százaléka foglalt, Brüsszelben ez az arány 50 százalék és az északi országrészben található Antwerpenben szintén növekszik.
KÉK HÍREK
Sok egyéb korlátozást is bevezettek, többek között a kulturális, sport rendezvényekre, az esküvőkre, de a piacokra és kórházakra is új szabályok érvényesek.
KÉK HÍREK
Delphine Boël korábban azt mondta, nem akar se pénzt, se rangot, most viszont úgy tűnik, meggondolta magát.
KÉK HÍREK
A ’80-as évek hírhedt sorozatgyilkosa, Pándy András szeretőjével, azaz saját lányával karöltve megölte két feleségét, valamint két saját és két nevelt gyermekét.
KÉK HÍREK
A nő azzal védekezett, hogy a férje hamis ígéretekkel csalta magához, Szíriába pedig humanitárius céllal indult.
KÉK HÍREK
A következő hónapban három szakaszban megvalósítandó, korlátozásenyhítő stratégiában állapodtak meg Brüsszelben.
KÉK HÍREK
Törökországban is meredeken nő az új megbetegedések száma, de Belgium és Hollandia sem áll túl jól.
Népszerű
Ajánljuk