hirdetés
26 ezer tonna ammónium-nitrátot tárolnak a romániai Konstanca kikötőben, a miniszterelnök szerint nincs veszély
Ez mintegy tízszerese annak a mennyiségnek, amely Bejrútban felrobbant.



A NASA űrfelvételén tisztán látszik, mekkora pusztítást végzett a robbanás Bejrútban
A fotók által azt is könnyebb megállapítani, hol érdemes a mentőalakulatoknak túlélőket keresni.




Az expornós Mia Khalifa elárverezi ikonikus szemüvegét, a bevétel a libanoni robbanás károsultjaié
Az árverés jelenleg 100 ezer dollárnál (kb. 30 millió forintnál) jár, de még több mint öt napon át tart.



Meghalt egy 3 éves bejrúti kislány, akit a robbanás kiszakított édesanyja kezéből
A kis Alexandra az egyik legfiatalabb áldozata a libanoni tragédiának.



Magyar orvoscsoport Bejrútban: „akárhova megyünk, halmokban áll az üvegszilánk”
A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja két napja érkezett meg a robbanás helyszínére. Az orvoscsapat vezetője az RTL Híradónak mondta el, mit látnak, tapasztalnak Bejrútban.



Az orvosok mobiljának fényénél szült a bejrúti nő, aki a robbanáskor vajúdott
A szülés után 10 perccel az anyukának 600 métert kellett gyalogolnia a családtagjaival, hogy kocsiba szállhassanak és átmehessenek egy másik kórházba.



Megkezdődött az 'Ítélet napja' Bejrútban - több ezren tüntettek, lövések is eldördültek
Egyre elégedetlenebbek az emberek, sok tüntető forradalomról beszél.



Egy kétéves kisfiú a bejrúti robbanás eddigi legfiatalabb áldozata
Az ausztrál kisfiú családja megerősítette a hírt. Az áldozatok száma tovább emelkedhet, mert több tucat embert továbbra sem találnak.



Őrizetbe vették a bejrúti kikötő vezetőit
Vizsgálják egy esetleges külső támadás lehetőségét is.



Videón, ahogy egy esküvőt megszakít a bejrúti robbanás
A vendégek először valószínűleg viccnek vették, másodpercekkel később már sikoltozva menekültek.



16 embert vettek őrizetbe a 137 ember halálát okozó bejrúti robbanás miatt
Eddig 18 embert hallgattak ki a tragédia kapcsán, köztük kikötői és vámhatósági tisztviselőket is.



UNICEF: 80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanás miatt
Számos gyerekről érkeztek jelentések, akiket a katasztrófa elválasztott a családjuktól, több esetben a családtagjaik eltűntek.



Szívmelengető fotón a bejrúti nővér, kezében a három újszülött babával, akiket megmentett a robbanáskor
Az ápolónő a három kicsit magához szorítva menekült el a szülészetről, amikor a robbanás történt.



Videón a bejrúti asszony, aki gyönyörűen zongorázik a robbanás miatt romokban lévő otthonában
Az idős nő szívmelengető zongorajátéka éles ellentétben áll az őt körülvevő káosszal, amit a robbanás okozott a lakásában.



„Teljesen beborították az üvegszilánkok a feleségemet” - Megszólalt az apa, akinek a bejrúti robbanáskor született gyereke
A férfi felesége már a szülőszobában volt, amikor a hatalmas robbanás a kórházat is elérte. Az apa levideózta a rémisztő pillanatokat.



Megszólalt a menyasszony, akit az esküvői fotózásán ért a bejrúti robbanás
A menyasszony és a leendő férj még a tragédia másnapján is sokkhatás alatt volt.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!