HÍREK
Gulyás Gergely szerint a feltételek túl szűkítőek, hogy szélesebb körben fel lehessen venni a kedvezményes hitelt.
HÍREK
A miniszterelnök elmondta, hogy a védelmi tanács ülése után arra jutottak, hogy Magyarországnak továbbra is ki kell maradnia az orosz-ukrán háborúból.
HÍREK
Bár részleteket egyelőre nem árult el a politikus. A gyermekvédelmi intézményeknél a körülmények bemutatását tervezi.
HÍREK
Szerdán ismét kormányülés volt. Több lehetséges téma is szóba kerülhet, ami a szokásos időpontban megtartott kormányinfó fő irányvonala lehet.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke a rendkívüli sajtótájékoztatóján azt állította, felhasználják majd Vogel Evelin 11 órányi hangfelvételét is. Szerinte ez a magyar Watergate-botrány.
HÍREK
„A rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb politikai botránya kapcsán” hívta össze a sajtót a TISZA Párt elnöke. Hangfelvételt is bemutatott és több bejelentést is tett.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke a Facebookon és YouTube-on is élőben közvetíti az eseményt 16 órától. Ennél többet azonban nem árult el.
HÍREK
17 és 25 év közötti fiatalok vehetik fel, a gyerekvállalást is segítenék vele. 4 millió forint a maximum összege.
HÍREK
A Telex információi szerint a pap ellen kiskorút érintő bűncselekmény miatt érkezett bejelentés.
HÍREK
Ami a lakásfelújítást illeti, a SZÉP-kártyára érkező juttatások 50%-át ideiglenesen lakásfelújításra is fel lehet használni, és hamarosan egy külön vidéki otthonfelújítási program is indul.
HÍREK
Hívták az idei Dancing with the Starsba is, de hosszú Instagram-posztban elmagyarázta, hogy miért döntött mégis most a távolmaradás mellett.
HÍREK
A bejelentést követően a japán miniszterelnök is lemondta a hétvégi közép-ázsiai útját, és Japánban maradt.
HÍREK
A miniszterelnök hétfőn jelentette be a jelöltet, miután konzultált Ursula von der Leyen EB-elnökkel.
HÍREK
Pedig Semjén májusban még azt nyilatkozta: fel sem merült, hogy a KDNP kilépjen az Európai Néppártból, történelmi jogon vannak ott, és ez a nemzeti érdekük is.
HÍREK
A főváros VIII. kerületében újrainduló polgármester kampánycsapata feljelentést tett a rendőrségen választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt.
HÍREK
A közmédia vitaműsorából fontos témák maradtak ki szerinte. A magyarokat viszont érdeklik ezek a témák, ezért pótolják.
HÍREK
Az új modellhez ugyanúgy kell szólni, mint a Google Asszisztenshez vagy a Sirihez, csak azokkal ellentétben ezután úgy lehet vele valós időben beszélgetni, mint egy másik emberrel.
Népszerű
Ajánljuk