HÍREK
A kormányszóvivők mellett Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter is részt vesz a sajtótájékoztatón, amelyen beszámolnak a csütörtöki kormányülésen hozott döntésekről.
HÍREK
Reggel hozza nyilvánosságra a kormány a kegyelmi ügy egyik dossziéját. A miniszterelnök személyesen jelenti be a megismert információkat.
HÍREK
A miniszterelnök arról beszélt a kormányülés után, hogy átszervezik a kormányhivatalok rendszerét. A főispán nem politikai kinevezett lesz, hatásköröket vonnak el a hivataloktól a szakszervekhez, és elhagyják a vármegye kifejezést a közigazgatásban.
HÍREK
A miniszterelnök tájékoztatása szerint az azbesztszennyezés és az idei költségvetés is napirendre került a hétfői kormányülésen. A meghozott döntésekről 17 órától élő közvetítésben tesznek bejelentést.
HÍREK
Eddig is kormányzati pozíciót töltött be, Gajdos László az agrárminisztériumból igazolta. Korábbi hírek szerint a természetvédelem mellett elkötelezett szakemberről van szó.
HÍREK
A miniszterelnök két miniszterével, Vitézy Dáviddal és Pósfai Gáborral együtt jelentek meg a Karmelitánál , ahol előbb megkezdték a kordonbontást, majd bejelentették, hogy megnyitják az egykori kolostort és a Rogán Antal vezette volt minisztérium épületét a nyilvánosság előtt. Videós összefoglalónk a történtekről.
HÍREK
A miniszterelnök péntek délelőtt bejelentette, hogy eltűnnek a kordonok a Karmelitánál. Maga is segédkezett az elbontásban.
HÍREK
A színész-aktivista bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) egyik belső embere élő adásban fog beszélni a botrányról. Az aktivista szerint a forrásnak kulcsszerepe volt a 17 milliárdos támogatási ügy és a lemondások kirobbanásában.
HÍREK
Magyar Péter egy Facebook-posztban közölte, hogy a következő héten bemutatja a TISZA-kormány utolsó minisztereit is. A pártelnök ezzel a bejelentéssel a kormányalakítási folyamat lezárását ígéri a nyilvánosság számára.
HÍREK
A leendő miniszterelnök közösségi oldalán jelezte, hogy pénteken folytatja a Tisza-kormány tagjainak bemutatását. A Tisza Párt elnöke azt is elárulta, hogy a nyilvánosságra hozott nevek között lesz az oktatási tárca leendő vezetője is.
HÍREK
Magyar Péter a Tisza Párt hétfői frakcióülése után ismertette az ország nyilvánosságával a hamarosan megalakuló kormánya néhány tagját. A környezetvédelmi és az egészségügyi minisztérium vezetőjét is bejelentette.
HÍREK
A miniszterelnök reggel fél nyolckor üzenne minden magyarnak a Facebookon. Arról egyelőre nem derült ki semmi, hogy miről szól majd a bejelentése.
HÍREK
A kormányfő szerint a rendőrök és katonák közterületi jelenlétének növelésére azért van szükség, mert a közel-keleti háborús helyzet miatt megnőtt a terrorfenyegetettség. Arra utasította a rendvédelmi szerveket, hogy az iszlamista csoportokkal összefüggésbe hozható emberekkel szemben a legszigorúbban lépjenek fel.
HÍREK
Az elnök szavait, Ali Hámenei halálhírét zokogó műsorvezetőkkel erősítette meg az iráni állami média. Teherán megtorlást ígér.
HÍREK
Összegyűjtöttük azokat a lépéseket és buktatókat, amelyek döntően befolyásolják a kárrendezés kimenetelét.
HÍREK
„Vigyázzatok mert a radiátor után a katalizátort vágja ki a báttya…” - ilyen és ehhez hasonló kommentek érkeztek arra az Orbán Viktor által közzétett képre, amelyen a kormányfő egy fűtőtestet cipel.
HÍREK
A kormány valószínűleg a rezsicsökkentés kapcsán hozott új döntést. A miniszterelnök már a reggeli Facebook-posztjában is utalt arra, hogy ez a szerdai kormányülés legfontosabb feladata.
Népszerű
Ajánljuk