JÖVŐ
Megdöbbentő állapotok uralkodnak egy bulgáriai roma nyomornegyedben, ahol most a BBC készített riportot. A lakók szerint a járvány alatt sokat romlottak a körülményeik.
JÖVŐ
Hiába, az otthoni videóinterjú egy kényes műfaj, abszolút magánjellegű titkaink is kitudódhatnak, ha nem vagyunk elég óvatosak.
JÖVŐ
Az igazságügyminisztert többször is figyelmeztette a műsorvezető, hogy nem a feltett kérdésre válaszol.
JÖVŐ
A tévézés egyik sztenderdjének tartott csatornán ritkán fordul elő ilyen, egy munkatársuk azonban már távozott is a sértő kifejezés miatt.
JÖVŐ
Az időjós is poénosra vette a figurát. A jelenet alá ugyanis bevágták a Vengaboys egyik közismert számát, majd a kész klipet a tévés a Twitteren is megosztotta.
JÖVŐ
Az egyes részeket a koronavírus-járvány miatt a színész kertjében forgatták, ezért a kutyája is feltűnik a felvételeken.
JÖVŐ
A brit Westminster Egyetem professzora mutatja meg, hogy néznek ki a kórokozók a testünkön UV-fény alatt, és mit tehetünk, hogy ne jussanak be a szervezetünkbe.
JÖVŐ
A sorozat elsősorban a fiatal klímaaktivista nemzetközi kampányaira összpontosít, de a felnőtté válásról is szól majd.
JÖVŐ
Megint a BBC-nek készít filmet, ezúttal az állatfajok kihalásáról Extinction: The Facts címmel.
JÖVŐ
Az új dokumentumfilm-széria az alkotók szerint egy szemet felnyitó utazás a világ körül, amiről eddig csak gondoltuk, hogy ismerjük.
JÖVŐ
A BBC-nek adott interjújában arra is kitért, hogy „az európai országoknak be kell fogadniuk a menekülteket, oktatást biztosítani számukra, majd lehetőséget adni, hogy visszatérjenek anyaországaikba."
Népszerű
Ajánljuk